
Napok óta valami különös történik a benzinnel és gázolajjal
A kézbesített ebéd még ki se hűlhetett, és mire vissztért az ételfutár a kerékpárjához, már csak hűlt helyét találta. Két nap múlva, egy véletlennek köszönhetően elfogták a tolvajt.
Mindössze három percre hagyta az utcán kerékpárját egy ételfutár 2021. június 21-én napközben Budapest IX. kerületében. Mire visszatért, a biciklit ellopták, feljelentést tett.
Az egyik nyomozó június 24-én szolgálaton kívül sétált a Mester utcán, amikor egy biciklisben felismerni vélte a nyomozás során a térfigyelő kamerák felvételein látott elkövetőt. Értesítette szolgálatban lévő kollégáját, akivel közösen igazoltatták a férfit. Kiderült, hogy az a kerékpár is lopott volt, amin akkor közlekedett.
A 32 éves D. Zoltánt előállították a kerületi rendőrkapitányságra, ahol kihallgatásakor összesen kilenc, az elmúlt hetekben a környéken elkövetett biciklilopást ismert be. Elmondása szerint a bicikliket valós értékük töredékéért adta el ismeretleneknek, csak azon nem tudott még túladni, amelyikkel elfogták.
police.hu A címlapfotó illusztráció

Napok óta valami különös történik a benzinnel és gázolajjal

Nagyfater elszabadult Mátraverebélyen, drogot terített a környéken

Holttestet találtak a dabasi horrorházban, hosszú haláltusát vívott az áldozat

Motorháztetőn utazó nőt vettek videóra Sopronban, az ablaktörlőbe kapaszkodott

Kritikus állapotban megtalálták az eltűnt kunszentmártoni férfit

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Gázolt a vonat a záhonyi fővonalon

Senki ne egye meg – fémdarabokat tartalmazhat a népszerű keksz

Videón az M1-esen történt horrorbaleset, háromszor is megpördült a levegőben az autó

Autó csapódott vonatnak Békéscsabánál, videón a pusztítás

Két nap alatt majdnem egymillió forintos kárt okozott a kunmadarasi férfi

Nagy Elek: a vállalkozó legyen a középpontban