
Dühöngött egy utas a szolnoki pályaudvaron, fotókon a féktelen pusztítása
2017 őszén Aureliótól közel 200 ezer forintot lopott el egy régi ismerőse egy szórakozóhelyen. A vád szerint az egykori sztár több barátjával együtt elrabolta az illetőt, hogy visszaszerezzék tőle az ellopott pénzt.
Aureliot elsőfokon letöltendő börtönbüntetésre ítélték, szerdán azonban megtartották a másodfokú tárgyalását is. A Szegedi Ítélőtáblán arról döntöttek, hogy helyben hagyják-e az elsőfokú ítéletet.
A botrányhős idegesen érkezett a bíróságra, bizonyára félt attól, hogy mi vár rá, a sértett azonban nem jelent meg a tárgyaláson - írta a Blikk.
A vádlott jogi képviselője indítványt tett arra, hogy idézzék be azokat a szakértőket, akik a férfi elmeállapotát vizsgálták, ugyanis szakértői vélemény szerint Aurelio kevert személyiségzavarban szenved, hisztérikus, paranoid, szenzitív és nárcisztikus személyiségjegyekkel rendelkezik. A védelem szerint fennáll a borderline személyiségzavar lehetősége is, amely hatással lehetett a bűncselekmény elkövetésére.
A bíróság úgy döntött, hogy szeptemberben lesz csak ítélet, aminek hallatán Aurelio zokogni kezdett.

Dühöngött egy utas a szolnoki pályaudvaron, fotókon a féktelen pusztítása

Rezsistop: Fontos határidőre figyelmeztet az MVM

Balesetet okozott egy ittas ámokfutó, üldözésekor egy rendőrt is veszélybe sodort

Egy kommentből rémálom lett – 42 milliót csaltak ki a férfitól

Meghalt Kiss Mátyás

Három eszközzel, 198-szor ütötte meg a WC automatát, hogy pénzt szerezzen

Késsel fenyegette, megerőszakolta majd kirabolta áldozatát Miskolcon

Megrázó részletek érkeztek az M5-ösről - Ócsánál egy ember meghalt

Rátörte az ajtót, majd halálosan megfenyegette szomszédját egy férfi

Durva fotók: egymást érték a balesetek az M5-ösön

Nem figyelt a pirosnál: maradandó fogyatékosságot okozott a győri sofőr

J. D. Vance fogadása: Kiemelt biztonsági intézkedések léptek életbe a Liszt Ferenc repülőtéren


