
Hernádi Zsolt: elkerülte Magyarország az üzemanyagár-robbanást az amerikai megállapodással
Müller Cecília azt mondta, hogy péntek éjfélig 84 ezren regisztráltak a korosztályba tartozó mintegy 193 ezerből, de további hatezren "kicsit későn ébredtek", ők szombaton és vasárnap regisztráltak. Úgy döntöttek, hogy nekik is lehetővé teszik az oltás felvételét csütörtöktől, ők ma kapnak sms-t az online időpontfoglalásra.
A regisztráltak 80 százaléka már foglalt is időpontot magának, "látszik a fiatalos lendület, ők nem sokat spekulálnak" - fogalmazott.
Hozzátette: a 18 éven felüliek Sinopharm- és AstraZeneca-oltásra jelentkezhetnek, a háziorvosok pedig a héten a kínai mellett Janssen- és Moderna-vakcinát kapnak.
Müller Cecília a Szputnyik V vakcinával kapcsolatban elmondta, kedden ebből megérkezik az utolsó, 200 ezer adagos, második oltásra elegendő szállítmány. Ezzel az orosz fél teljesítette a szerződésben vállalt kétmillió dózist, így egymillió ember oltására nyílt lehetőség - mondta.
Hozzátette: aki szeretne ilyen vakcinát kapni, még tud magának időpontot foglalni, de a készlet már korlátozott.
Szintén kedden további Pfizer-szállítmány is érkezik, 334 620 adag.

Az országos tisztifőorvos azt mondta: az eddigi legnagyobb oltási kampány zajlik a világon; 174 országban több mint 1,29 milliárd adag oltóanyagot adtak már be. Az elmúlt héten 3 millió vakcinát az Európai Unióban adtak be. Magyarországon a lakosság 44 százaléka már beoltott legalább az első adaggal, míg az uniós átlag 30 százalék.
A védőoltásoknak köszönhetően van esélyünk arra, hogy "visszakapjuk a rendes mindennapjainkat" - fogalmazott Müller Cecília, aki arról is beszélt, hogy a magyar járványügyi adatok továbbra is javuló tendenciát mutatnak. Az elmúlt napon 493 új fertőzöttet regisztráltak, kórházban 3282 embert kezelnek a fertőzéssel összefüggésben, közülük 379-en vannak lélegeztetőgépen.
Megemlítette, hogy közzé fogják tenni az úgynevezett poszt-Covid ambulanciák listáját, ahová a tünetek alapján a háziorvos irányíthatja a beteget. Itt egy szakmai protokoll alapján történik majd a kivizsgálás - tette hozzá.
Müller Cecília szerint a hosszan tartó járvány után szüksége van a szervezetnek a "töltekezésre". Időt kell szánni magunkra és a szeretteinkre, és fontos az egészséges táplálkozás, a testmozgás, a megfelelő mennyiségű alvás - mondta.
Kérdésre kitért arra, hogy Magyarországon eddig még nem azonosították a vírus indiai mutációját.
MTI/Fotók: MTI

Hernádi Zsolt: elkerülte Magyarország az üzemanyagár-robbanást az amerikai megállapodással

Hihetetlen, hogy mivel helyettesítette a rendszámot

Meghalt egy motoros, szörnyű tragédia történt Gyomaendrődnél

Brutális késelés Borsodban, két üvegpoharat is megevett a támadó

Napokig élt édesanyja holttestével egy férfi Dunakeszinél

Őrült száguldás után halt meg a házaspár Újszilvásnál

Kigyulladt két szauna Budaörsön, 350-en menekültek ki

9 éves kislánytól csalt ki intim fotókat

Súlyos baleset történt az ajkai erőműben, mentőhelikopter érkezett

Időjárás-előrejelzés: szokatlan hét érkezik

A mélybe zuhant egy sportoló a Vértesben, helikoptert is riasztottak

Tragédia: halálra gázolt egy embert az S80-as vonat Isaszegnél


