
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
"Oltakozva" - közölte rajongóival Stohl András a közösségi oldalain.
A műsorvezető nagyon örül annak, hogy végre megkapta az első koronavírus elleni vakcináját, hiszen így már mehet közösségbe és találkozhat a szeretteivel is.
De nem ő az egyetlen a műsorvezetők között, aki meghozta a döntést és beoltatta magát. Hiszen korábban már beszámoltunk róla, hogy Barta Sylvia, a TV2 időjárásjelentője és Istenes László, a Mokka műsorvezetője is megkapta a koronavírus elleni oltását.
Rajtuk kívül Marsi Anikó példáuil a Tények.hu-nak adott exkluzív interjújában mesélt arról, hogy számára milyen élmény volt az oltás. A műsorvezető a Moderna vakcináját kapta meg, elmondása szerint ezt ajánlották fel neki, amit azonnal elfogadott és rendkívül hálás is érte.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen