
Emberi maradványokat találtak Szabadiban, kiderült, ki az áldozat
A kormánypárti politikus hétfői, az MTI-hez eljuttattot közleményében kiemelte: mindennapi életünkben biztonságot jelent az a tudat, hogy mindig van kire számítanunk a bajban. A mentők észrevétlenül is készenlétben állnak, hogy szükség esetén gyorsan és szakszerűen a segítségünkre lehessenek - írta.
Kiemelte: az elmúlt egy évben sajnos gyakori és szívbe markoló utcakép volt, amint mentőautók sietnek hol koronavírusos betegeket szállítva, hol a fertőzés gyanúját vizsgálva. Munkájuk során nekik kellett elsők között a megváltozott egészségügyi helyzethez alkalmazkodniuk, és akár egész nap teljes védőfelszerelésbe öltözve küzdeniük a vírus ellen - mutatott rá.
Hangsúlyozta: emberfeletti teljesítmény, amelyet azóta is nap mint nap végeznek. A KDNP frakcióvezetője a mentők napján külön köszönetet mondott nekik, hozzátéve: helytállásukért, emberségükért minden nap hálásak vagyunk.
MTI/A címlapfotó illusztráció (MTI)

Emberi maradványokat találtak Szabadiban, kiderült, ki az áldozat

Forgalomkorlátozások lesznek Budapesten az amerikai alelnök látogatása idején

Morcosan indult a húsvéthétfő, délutánra változás jöhet

Húsvéti dallal rukkoltak elő a rendőrök - Videó

Mentőhelikopter landolt Jászberénynél, durva baleset történt - Videó

Kreatív locsolkodós videóval jelentkeztek a mentők - Videó

Fordulat érkezik húsvéthétfőn az időjárásban, megtorpan a tavasz

„Iszonyatos csalódás": Zákány Péter tábornok Pálinkás Szilveszterről - videóval

Rendkívüli figyelmeztetést adott ki a Budapest Airport, minden utast érinthet

Húsvéti tojás pottyant az égből Miskolcra? Döbbenetes videó készült az éj leple alatt

Horror az Alföldön: Mentőhelikopter és több mentőautó lepett el egy hajdúsági kerékpárutat

Riadó a Balatonnál: Több száz ember menekítése indult meg