
Emberi maradványokat találtak Szabadiban, kiderült, ki az áldozat
A megrázó támadás kedden, Dublin Whitechapel Grove területén, nem sokkal 19 óra után történt, miután az elkeseredett férfi elbarikádozta magát egy lakásban, ahonnan legalább hét töltényt lőtt ki egy géppisztolyból, amikor tüzet nyitott a helyszínen lévő gárdistákra. A tisztek járműveik mögé menekültek, így próbálták elkerülni a lövéseket. Az esetről készült felvételeken többek között az is látható, hogy a rendőrök a sérült kollégáikat a közeli várakozó mentőkhöz szállítják. A helyszínt, illetve a közelben lévő házakat azonnal evakuálták - írta meg a The Sun.
A ház előtt felállítottak egy katasztrófavédelmi egységet is, valamint hivatásos tárgyalókat is rendeltek a helyszínre, hogy beszéljék le a férfit a további támadásokról.
A férfi ezt követően este 21:30 perc körül adta fel, és dobta ki két fegyverét az ablakon. A meztelenül őrjöngő férfit a rendőrség őrizetbe vette, és továbbra is előzetes letartóztatásban van.
Címlapfotó: twitter

Emberi maradványokat találtak Szabadiban, kiderült, ki az áldozat

Forgalomkorlátozások lesznek Budapesten az amerikai alelnök látogatása idején

Morcosan indult a húsvéthétfő, délutánra változás jöhet

Húsvéti dallal rukkoltak elő a rendőrök - Videó

Mentőhelikopter landolt Jászberénynél, durva baleset történt - Videó

Kreatív locsolkodós videóval jelentkeztek a mentők - Videó

Fordulat érkezik húsvéthétfőn az időjárásban, megtorpan a tavasz

„Iszonyatos csalódás": Zákány Péter tábornok Pálinkás Szilveszterről - videóval

Rendkívüli figyelmeztetést adott ki a Budapest Airport, minden utast érinthet

Húsvéti tojás pottyant az égből Miskolcra? Döbbenetes videó készült az éj leple alatt

Horror az Alföldön: Mentőhelikopter és több mentőautó lepett el egy hajdúsági kerékpárutat

Riadó a Balatonnál: Több száz ember menekítése indult meg