
Mérgezés miatt hívták vissza egy népszerű boltlánc termékét
"Most, hogy a harmadik hullámot leszorítottuk a földre, nem hiszem, hogy föltápászkodik innen. Most újra kell indítani a gazdaságot, bennünket, a bérből élőket is megviselt a járvány. Én is ilyen vagyok. A vállalkozóknak is vissza kell nyerni a vállalkozókedvüket. Ez nem egyszerű. Ezért van egy átmenet a védekezésből a gazdaság újraindításához. A 2022-es év költségvetése teljesen az újraindításról szól majd.”
Előreláthatóan júliusban lesz uniós egységes igazolvány, amit a tagállamok fognak előállítani. Ezzel az EMA által jóváhagyott vakcinákat kötelező lesz elfogadni az EU-ban, a nem jóváhagyottakat pedig elfogadhatják egyéni elbírálás alapján.
„Nincs olyan ország, amely elzárná magát a turisták előtt. Engem is kínai vakcinával oltottak be, és mégis utazhatok - mondta a miniszterelnök, aki szerint a nyugati világ még nem nyitott, nincs védettségi igazolványuk és maszkban járnak.
"Magyarország egymás után köti a kétoldalú megállapodásokat, ami szabaddá teszi a mozgást. Ha majd ők is odaérnek, hogy hogyan utazzanak, addigra minden vakcinát elfogadnak”

Mérgezés miatt hívták vissza egy népszerű boltlánc termékét

Rémálom egy családi ház udvarán - versenyt futottak az idővel Terényben

Felmérés bizonyítja: fontos mutatóban produkál egyre kiválóbb számokat Magyarország

Fehérbe borult az ország – lenyűgöző képek érkeztek

Fehérbe borult a Liszt Ferenc reptér - Megszólalt a Budapest Airport

Összeveszett testvérével, ezért felgyújtotta a lakrészét, amiben aludt

Furgonnal ütközött, majd szörnyethalt egy autós Nyárlőrincnél

Nyomozónak adta ki magát, 4 milliót csalt ki egy 81 éves nőtől

A napokban érkeznek a megemelt fizetések - több millió munkavállaló és gyermekes család kap magasabb összeget

Kinyitotta a csomagot, és ellopott 1,5 milliót a berettyóújfalui postás

Zebrán és járdán akart gázolni egy nő Győrben

Videóhívásban közvetítette tacskói bántalmazását, súlyos büntetés vár rá