
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Az angliai Heysham városában vasárnap hajnalban 2 óra 40 perckor óriási robbanás rázta meg azt a családi házat, amiben a kétéves George Hinds élt szüleivel. A ház nagy része a földdel vált egyenlővé, a szülők le sem tudják írni azt a fájdalmat, amit fiuk elvesztése okoz.
Egy szomszéd szerint akkora erejű volt a robbanás, hogy azt hitte földrengés rázta meg a könyéket. A keletkezett tűz megfékezésében körülbelül 80 tűzoltó 10 tűzoltóautóval vett részt, több közeli otthont pedig ki kellett üríteni - írta meg a The Sun.
A Mallowdale Avenue lakói számára már adománygyűjtő oldalt is létrehoztak, melyen eddig 20 ezer font, átszámítva több mint 9 millió forint gyűlt össze, de többen adományoztak ruhákat és piperecikkeket is, mivel az azonnal kitelepítettek mindenüket hátra kellett, hogy hagyják.
Címlapfotó: twitter

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen