
Égő pincében meghalt egy idős férfi Pusztaszabolcson
A versenyhatóság vizsgálata megállapította: az Asztro Show című, országos kereskedelmi csatornán futó jósműsor adásaiban a műsorvezető üzenetei, illetve a képi elemek – mint például egy visszaszámláló óra – azt sugallták, hogy a jósok szolgáltatásai csak azonnali telefonálással, korlátozottan érhetőek el. A vizsgálat alapján azonban a szolgáltatás hozzáférhetősége valójában nem volt korlátozott, sőt a jósok a műsoron kívül is elérhetőek voltak. A valótlan állításokon alapuló sürgetés így megfosztotta a nézőket a megfontolt, tájékozott döntéshez szükséges időtől és alkalomtól.
A műsort gyártó svájci NTH AG az eljárás során elismerte a törvénysértést, megfelelési programot vezetett be a jövőbeli hasonló jogsértések elkerülésére, és lemondott a jogorvoslat lehetőségéről. A GVH minderre tekintettel – figyelembe véve, hogy a cég kis- és középvállalkozásnak minősül, első alkalommal követett el versenyjogi jogsértést, és tisztességtelen gyakorlata nem generált jelentős bevételt – 650 ezer forintos bírságot szabott ki a vállalkozásra.
A GVH-nak a jósműsorokkal kapcsolatban a kereskedelmi gyakorlat vizsgálatára van jogi lehetősége, míg a szolgáltatás tartalmának, azaz magának a jóslás tevékenységének, a jóslatok alapjának vagy tartalmának megítélése nem tartozik a versenyhatóság hatáskörébe. A GVH korábban tájékoztatót tett közzé a fogyasztók számára arról, mit érdemes alaposan végiggondolni, mielőtt valaki betelefonál egy jósműsorba – közölték.
MTI/A címlapfotó illusztráció

Égő pincében meghalt egy idős férfi Pusztaszabolcson

Szirénázó mentő gázolt el egy 13 éves kislányt Pécsen

Lecsaptak a zuglói sorozat-csalókra – videóval

Édesanyja életéért küzdött egy nő zalai otthonukban

Egy rendőr is kórházba került a nagykörűi tűzvésznél

Kislányt, az édesanyát, egy idős nőt és három mentőt is kórházba kellett szállítani Csepelen

Két vonat is letarolt egy kocsit Pécel és Isaszeg között

Ne adja ezeket a babáknak, szennyezettek – visszahívták a boltokból

Elítélték az egykori bokszoló gyilkosát Gyulán

Videón a nő, aki mattrészegen megrongált kilenc autót Pécsen

Videón, ahogy teljes terjedelmében égett egy kamion a 8-as főúton

Rekordtempóban gyűjtötte a büntetőpontokat a siető BMW-s Debrecenben - videóval