2026. július 17. péntek, Elek, Endre
23°C Budapest

Kegyetlenül megverték és megkéselték egyikük apját, majd elmenekültek

Ausztriába szöktek volna, de a rendőrök még Budapesten elfogták őket. Most emberölés bűntett kísérlete miatt kell felelniük.
Tenyek.hu
2021. május 10., hétfő 13:45
Vágólapra másolva!

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást M. László 24 éves, és B. Zsolt 52 éves nyíregyházi lakosok ellen – közölte a rendőrség.

A két férfi szóváltás után bántalmazta egyikük édesapját 2020. május 22-én este Nyíregyházán, az orosi városrészben lévő otthonukban. Az ágyra lökték, ruhaneműkkel megkötözték, és úgy ütötték, fojtogatták védekezésre képtelenné tett áldozatukat.

A fiatalabb férfi kést ragadott, amivel olyan erővel szúrta fejen édesapját, hogy a kés pengéje beletört.

Az elkövetők az életveszélyesen megsebesített férfi személyes tárgyait magukhoz vették, a szobát, és a házat, ahol sorsára hagyták kulccsal bezárták, és kimentek a nyíregyházi vasútállomásra, ahol felszálltak egy Budapest irányába tartó vonatra, hogy Ausztriába szökjenek.

A gyanúsítottakat a szabolcsi nyomozók jelzésére 2020. május 23-án a fővárosban fogták el a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították őket, és gyanúsítotti kihallgatásuk után mindkettőjüket őrizetbe vették. A rendőrség előterjesztésére, és az ügyészség indítványára a gyanúsítottak letartóztatását a bíróság elrendelte, és a nyomozás teljes időtartama alatt fenntartotta.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat a napokban átadták az ügyészségnek – tette hozzá a rendőrség.

Fotók: police.hu

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk