
Mínuszokkal indult a nap, de pénteken tovább romlik a helyzet
A hajdúhadházi rendőrsé járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy férfivel szemben. A gyanúsított kocsijával közlekedett Nyírábrányban az Árpád utcában 2020. december 12-én 16 óra körül, amikor lesodródott az úttestről és egy kerítésnek ütközött – közölte a rendőrség.
Az egyenruhások alkoholszondát alkalmaztak a sofőrrel szemben, ami pozitív értéket jelzett. Az ellenőrzés során azt is kiderült, hogy a férfinek soha nem volt jogosítványa, a Debreceni Járásbíróság 2019 júliusában 36 hónapra, míg a Nyírbátori Járásbíróság 2019 júniusában 26 hónapra a járművezetéstől eltiltotta.

Bűnlajstoma azonban itt még nem ért véget, kiderült az is, hogy az általa vezetett autónak nincs kötelező felelősségbiztosítása és a forgalomból is ki van vonva. A rendőrök a 35 éves nyírábrányi lakost elfogták, majd előállították. Beismerő vallomást tett.
A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és a keletkezett iratokat megküldte az illetékes ügyészségnek.
Fotó: police.hu

Mínuszokkal indult a nap, de pénteken tovább romlik a helyzet

Bezárta magát, letépte az ajtót, és rátmádt a kalauzra egy részeg utas Kelenföldön

Bezárta az autóba, bedrogozta, majd megerőszakolta saját unokahúgát

Emberölés Császártöltésen, ketten öltek

Agyonverte lakótársát egy férfi Miskolcon, a lakás tulajdonosa talált a holttestre

Szédületes dolgot vett fel több kamera az éjszaka közepén, fényárban úszott a fél ország – Videó

Döbbenet, mi került a felszínre a Maconkai-víztározóból az éjszaka közepén, fotón a nógrádi óriás "szörny"

Elfogatóparancsot adtak ki, hátborzongató gyilkosság történt Budapesttől nem messze

Dráma egy vidéki sportcsarnokban, ijesztő felfedezést tettek az öltözőben

Aggasztó tünetek jelentkeztek egy balatoni fürdő vendégeinél, teljes körű ellenőrzést rendeltek el

Rémisztő betegség ütötte fel a fejét Borsodban – akár végzetes is lehet, ha nem kezelik

Káprázatos jelenség lesz látható a tavaszi égbolton