
Kamerával kukkolta a nőket az M4-es pihenőjének WC-jében - Videó
A post-covid bőrön jelentkező tüneteit világszinten vizsgálják a járvány kitörése óta, és rengeteg szakmai tapasztalatra tettek szert az esetszámok megnövekedése miatt. A keddi Mokkában Moncz Henriette szakoktató kozmetikus beszélt a post-covid bőrre gyakorolt tüneteiről.
A betegség során a bőr éveket tud öregedni, hiszen erős a vízveszteség a kötőszövetek felső rétegében. A bőr egy két-hét betegség után akár több évvel is öregebbnek tűnhet. A bőr elkezd ráncosodni, nagyon száraz lesz, de a szakember véleménye szerint ez nem egy végléges állapot, és kezeléssel helyre lehet hozni a koronavírus hosszú távú szövődményeit.
A kozmetikai tünetek között szerepel a nagymértékű hámlás és bőrszárazság, ez pedig gyakran előfordul a teljes testen is, de főleg az arcon jelenik meg a betegség második felében.
A bőrgyógyászati tünetek között szerepelnek csalánkiütések, himlőszerű piros pöttyök, hámlás, illetve heves immunreakciónál előfordulhat bevérzés is. A tünetek jellemzően a betegség lefolyásával együtt el is tűnnek, de vannak olyan esetek is, ahol hosszú távon fent maradnak. A szövődmények miatt ekkor érdemes orvoshoz fordulni.
Címlapfotó: Facebook /Moncz Henriette/ Wellmed Beauty & Medical Spa

Kamerával kukkolta a nőket az M4-es pihenőjének WC-jében - Videó

Drámába fulladt a hétvégi túra – mentőhelikoptert riasztottak a Bakonyban

Sokkoló baleset történt Bugyi határában, egy ház fala is beszakadt – fotóval

A nyílt utcán verte össze élettársát egy férfi, a fejét többször megtaposta

Vascsővel verte szét szomszédját egy honti férfi - Fotók

Késsel fenyegette a mentőket egy fertőszentmiklósi férfi

Drámai küzdelem Győrnél, egy idős nő élete volt a tét - Fotó

Rejtélyes holttestet találtak Nyíregyházán - Fotók

Rendőrök szeme láttára szabálytalankodott egy részeg - Videó

Erkélyen surrant be lopni egy férfi, kifelé már a rendőrök várták

Megfojtotta kisgyerekét egy nő Karcagon, miután egész nap alkoholizált

Nagy volt az érdeklődés a Nyitott Parlament program iránt