
Meddig tart még a drogos sofőrök ámokfutása? Sorra történnek a tragédiák
A szerb bűnszervezet kezdetben a belgrádi szórakozóhelyek védelmét szervezte meg, nem sokkal később saját kábítószer-piacuk lett, idővel pedig csatlakoztak egy montenegrói klánhoz. Ezáltal szinte egyenes út vezetett oda, hogy az alvilág egyik legrettegettebb bűnbandájává váljanak. Nem álltak meg a kábítószer-eladásnál, hanem a gyanú szerint zsaroltak, megvesztegettek, embereket raboltak el, illetve öltek meg.
A rendőrök aztán lecsaptak a bandára.
A letartóztatottakat három 2020-as gyilkossággal gyanúsít a rendőrség, de feltehetően 10–12 eltűnt személy sorsáért is ők felelhetnek.
A banda Belgrád külterületén lévő bázisán áprilisba tartottak újra vizsgálatot amikor, a bűnszervezet egyik tagja elárulta egy kihallgatás során, hol találják meg azt a titkos helyiséget, ami mészárszékként és fegyverraktárként szolgált.
Akkor a nyomozók a fegyverek és robbanószerek mellett hús és csontok őrléséhez használatos ipari darálót is találtak. Erről pedig most számolt be a szerb belügyminiszter.
„A banda minden bűncselekményére fényt derítünk. A rejtekhelyükön lévő titkos helyiségben talált ipari húsdarálón több személy DNS-ét mutatták ki a speciális vizsgálatok. Ez a gyilkos brigád megkínozta, megölte, majd megsemmisítette az áldozatokat” – nyilatkozta Aleksandar Vulina, szerb belügyminiszter a minap a Szabad Magyar Szónak.
A bandavezér és húsz társa február 4. óta van börtönben, gyilkosságok, emberrablás, zsarolás alapos gyanújával – írta meg a lap.

Meddig tart még a drogos sofőrök ámokfutása? Sorra történnek a tragédiák

Kaparós sorsjegyeket rabolt, milliókban reménykedett

Videón, ahogy felgyújtotta ismerőse autóját egy esztergomi férfi

Videón a sárvári boltos banda, trükkös módszerrel fosztogatták az üzleteket

Kilencéves, gyászoló nevelt lányát molesztálta egy férfi

Szerelés közben gyulladt ki egy kocsi Budapesten - videóval

Több mint harmincan sz*xeltek a kiskorúval, kamasz bocsátotta áruba a lányt Zalában

Videóra vette a motoros, ahogy elgázolják Budapesten

Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír

Meghalt Mohácsi Árpád

Zalai testvérpár tragédiája: Döbbenetes felfedezést tettek az áldozatok házában

Testvérpár holttestére bukkantak otthonukban egy zalai településen