
Agyonverte lakótársát egy férfi Miskolcon, a lakás tulajdonosa talált a holttestre
A 39 éves orosházi férfi 2019. július 23-án este fél hét körül Szendehely felől Rétság irányába vezetett egy kisbuszt a 2. számú főúton, amikor szerinte váratlanul besorolt elé egy másik kisbusz - áll a Nógrád Megyei Főügyészség sajtóközleményében.
Emiatt a vádlott a főúton, majd Diósjenőn keresztül egészen Nógrád településig üldözte a sofőrt, és amikor megállt, szitkozódva odaszaladt, letörte a kisbusz külső visszapillantó tükrét, majd betörte a félig lehúzott baloldali ablakot.
A férfi a nyomozás során beismerte tettét, és ígéretet is tett arra, hogy megfizeti a sértett kárát, ezért felfüggesztették az eljárást a közvetítői eljárás lefolytatása végett.
A közvetítői eljárásban azonban a tettes végül nem fizetett, így az ügyészség garázdaság és rongálás miatt vádat emelt ellene. A vádhatóság ezért most azt indítványozta, hogy a büntetlen előéletű férfi pénzbüntetést kapjon, és kötelezzék a sértett kárának megtérítésére is.

Fotó: ugyeszseg.hu

Agyonverte lakótársát egy férfi Miskolcon, a lakás tulajdonosa talált a holttestre

Szédületes dolgot vett fel több kamera az éjszaka közepén, fényárban úszott a fél ország – Videó

Döbbenet, mi került a felszínre a Maconkai-víztározóból az éjszaka közepén, fotón a nógrádi óriás "szörny"

Elfogatóparancsot adtak ki, hátborzongató gyilkosság történt Budapesttől nem messze

Dráma egy vidéki sportcsarnokban, ijesztő felfedezést tettek az öltözőben

Aggasztó tünetek jelentkeztek egy balatoni fürdő vendégeinél, teljes körű ellenőrzést rendeltek el

Rémisztő betegség ütötte fel a fejét Borsodban – akár végzetes is lehet, ha nem kezelik

Káprázatos jelenség lesz látható a tavaszi égbolton

Jó tudni! Fontos határidő közeleg a választás előtt

Dühöngött egy utas a szolnoki pályaudvaron, fotókon a féktelen pusztítása

Rezsistop: Fontos határidőre figyelmeztet az MVM

Balesetet okozott egy ittas ámokfutó, üldözésekor egy rendőrt is veszélybe sodort