
Felborult egy csónak a Dunán – civilek is küzdöttek az egyik utas életéért
A színésznő Szántó Piroska Csontvázak című pasztellképét szerette volna egy aukción értékesíteni, azonban egy bizalmasa ellopta tőle a félmillió forintot érő alkotást. A műtárgyfelügyelet a lopott műveket listázó honlapjára még 2019-ben vette fel a képet, így hivatalos műkincskereskedő biztosan nem fogja megvenni azt.
Nagyapjától örökölte a képet Xantus Barbara, amely nagy segítség lett volna számára a koronavírus-járvány által megnehezített időkben. A színésznő többekhez hasonlóan elveszítette az állását, így egy darabig maszkárus volt egy bevásárlóközpontban - számolt be róla a Blikk.
A Magyarországon ellopott műtárgyak frissített listáját rendre kiadja a Miniszterelnökség örökségvédelmi főosztálya. Megtalálható a listán Kisfaludy Stróbl Zsigmond bronz kisplasztikája mellett a Munkácsy-tanítvány, Deák Ébner Lajos festménye is.

Fotó: Műtárgyfelügyelet
"Akik a műkincspiacon megfordulnak, azoknak nagy segítség ez az adatbázis, amely 2004-ben kezdte meg működését és folyamatosan frissül. Jelentősen megkönnyíti a galériatulajdonosok, az eladók, a vevők és természetesen a hatóságok dolgát is, hiszen itt naprakészen informálódhat mindenki arról, hogy mely műkincsek tűntek el, melyek lopottak, és hogy szerepelnek-e ezen belül a védett kategóriában. Nagyon fontos, hogy akik vásárolni akarnak egy festményt vagy egyéb műtárgyat, első lépésként megvizsgálják, hogy az adott tárgy megtalálható-e a listán, mert így nem futnak bele jóhiszeműen egy olyan adásvételbe, aminek a végén kiderül, hogy körözés alatt van a tárgy és ezért aztán elkobozzák tőlük" - közölte Fehér László, igazságügyi műtárgyszakértő.
"Az adatbázisból derülhet ki az is, hogy vevőként tartozunk-e bejelentési kötelezettséggel. Ha ugyanis a tárgy védett kategóriába tartozik, akkor jeleznünk kell, hogy az a mi tulajdonunkba került" - mondta el a szakértő.
Címlapfotó: Instagram/Xantus Barbara

Felborult egy csónak a Dunán – civilek is küzdöttek az egyik utas életéért

Megpróbált megszökni egy rab Veszprémben

Utolsó pillanatban mentette ki a kocsiját a lángoló garázsból Zagyvarékason

Kamerafelvétel leleplezte le az utcán szemetelő fiatalokat Esztergomban

Egy játékbaba vonalkódjával próbált spórolni, de lebukott

A saját iskolájukba jelentettek bombariadót Budapesten

Saját traktorja ölt meg egy férfit Mőcsénynél

Videón, ahogy üvölt és leköpi a kocsit egy agresszív mercis Budapesten

Időjárás-jelentés: Nyomasztó előrejelzés érkezett hétvégére

Óriási, 23,6 kilogrammos szörnyet fogtak ki a Balatonból

Orbán Viktor így búcsúzott Chuck Norristól

Most érkezett: Meghalt Zalavári Bálint