
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Bútorok égtek négy-öt négyzetméteren egy templom sekrestyéjének egyik szobájában Piliscsabán, a Nagybaczoni Nagy Vilmos utcában – közölte a katasztrófavédelem hétfőn.
Hozzátéve, hogy az esethez riasztott esztergomi hivatásos és helyi önkéntes tűzoltóknak sikerült eloltaniuk a lángokat. Az egységek pedig azóta már az utómunkálatokat végezik.
Farkas András, Piliscsaba polgármestere közösségi oldalán közölte, hogy feltehetőleg elektromos hiba okozta a tüzet.
Mint kifejtette, a Piliscsabai Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai néhány percen belül a helyszínre érkeztek. Nekik köszönhető, hogy sikerült a tűz továbbterjedését megakadályozozni. Szó szerint életüket kockáztatva, ahogy elmondták mindig egy újabb nagy levegővételt követően rohantak be az oltási eszközökkel.
"Ha nincsenek önkéntes tűzoltóink, az 1939-ben épült gyönyörű református templomunk fa tető- és toronyszerkezetére is átterjed a tűz hatalmas lelki és több százmilliós anyagi kárt okozva. Az időközben kiérkező esztergomi hivatásos tűzoltóság szüntette meg véglegesen a tüzet. A kár így is jelentős, korom borítja a teljes templomteret" - tette hozzá.
"Istennek hála, hogy megmenekült a templom és köszönet a tűzoltóinknak és mindazoknak, akik ebben segítségre voltak" - emelte ki a polgármester.
Fotók: Piliscsabai Polgárőr Egyesület

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen