
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Az ügyben februárban első fokon már ítélet született, azonban enyhítésért fellebbeztek.
Az apa lelkileg terrorizálta a családját Bölcskén, emiatt akarta megölni őt 2018. szeptemberében a volt felesége és a saját, 19 éves lánya. A két nő a házba csalta a férfit, majd a lánya nyakon szúrta. Mivel az áldozat ettől még nem halt meg, darázsirtóval arcon fújták, majd egy kalapáccsal is fejbe verték, végül elgázolták. Az apa túlélte a merénylet-kísérletet, de súlyos sérüléseket szenvedett.
Az elsőfokú bíróság a vádlottakat társtettesként, előre kitervelten elkövetett emberölési kísérlet miatt mondta ki bűnösnek, ezért mindkét vádlottat 3 év 6 hónap szabadságvesztésre ítélték.
A védelem azonban enyhítés miatt fellebbezett, így az eljárás másodfokon folytatódik, amelyben a fellebbviteli főügyészség az elsőfokú ítélet helybenhagyását indítványozta - írta az ügyészség.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen