
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Mivel a koronavírusnak várhatóan új mutációi fognak megjelenni, illetve nem világos, hogy a védőoltások mennyi ideig adnak immunitást, a jövőben is biztosan szükség lesz nagy mennyiségben jó minőségű tesztekre - mondta el a miniszter.
Ez az izraeli vállalat tavaly tavasszal már megkezdte Magyarországon csúcstechnológiájú lélegeztetőgépek gyártását - tette hozzá Szijjártó Péter, kiemelve, hogy a magyar-izraeli kormányzati összefogással és támogatással a járványellenes küzdelem szempontjából egy újabb fontos eszköz tekintetében sikerült megszerezni a gyártási képességet.
Az izraeli partner többféle koronavírustesztet - PCR-teszteket, gyorsteszteket - gyárt, illetve előállít egyéb, nem a koronavírus, hanem más légúti betegségek kimutatására szolgáló teszteket is. Most megkezdik az együttműködést a céggel annak érdekében, hogy a tesztek gyártása is megkezdődhessen Magyarországon - mondta Szijjártó Péter.
Kiemelte, hogy a járvány során azok az országok tudják a leghatékonyabban megvédeni magukat, amelyek saját maguk képesek előállítani az életmentő eszközöket. Ezért volt nagy jelentősége annak, hogy tavaly ez az izraeli vállalat magyarországi üzemében is beindította lélegeztetőgépeinek gyártását, és mintegy ezer készüléket már a magyar kormány részére is előállított.
Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen