
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Gulyás Gergely: Magyarország jó áll
„Magyarország az oltások tekintetében jól áll Európában. Málta mögött a legjobbak vagyunk. Abban bízunk, hogy ez a különbség is csökkeni fog, és az átoltottság mértéke Magyarországon lényegesen korábban fog társadalmi immunitást eredményezni, mint az Európai Unió más országaiban" – ezt már Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter mondta a csütörtöki kormányinfón.
"Szeretnénk, ha áprilisban nagyon nagyot léphetnénk előre. Most úgy látjuk, hogy várhatóak Kínából is olyan szállítmányok, amelyek a szerződésben vállalt határidő előtt jönnének. De biztosat természetesen akkor tudunk mondani, ha ezek megérkeztek. Az Európai Uniós szállítmányok is a jövő hónapban valamelyest talán gyorsulni fognak” - tette hozzá a miniszter.
Kitért arra is, hogy április 12-én vagy április 19-én nyithatnak ki az óvodák, iskolák, attól függően, hogy az oltottak száma Magyarországon mikor éri el a 2,5 milliót.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen