
Viperával és vascsővel vertek egy férfit Kecskeméten, halálosan megfenyegették
Az év 2. Szupermenta terméktesztjén 23 barackpálinka vizsgálatát végezték el a Nébih szakemberei - írja a Nébih. A termékek laboratóriumi és nyomonkövetési vizsgálatain túl a jelölés ellenőrzésére is sor került. Jó hír, hogy a termékek laboratóriumi vizsgálatai alapján a pálinkákat biztonsággal fogyaszthatjuk. Két terméket azonban minőségi és jelölési hibák, továbbá egyéb gyártmánylappal kapcsolatos hiányosságok miatt a hatósági felügyelők kivontak a forgalomból.
Továbbá szankcionálták, valamint kötelezték a termékek gyártóit a termékek forgalomból történő visszagyűjtésére. Két barackpálinkánál a kereskedelmi üzletláncok nyomonkövetési hiányosságok miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot kötelesek fizetni. További két termék esetében a gyártmánylap hitelesítésére vonatkozó hiányosságok miatt a szakemberek figyelmeztetésben részesítették a gyártókat.
A Szupermenta termékteszt kedveltségi vizsgálatán pedig a szakértők és a laikusok pontozták a termékeket. A termékek értékelése ún. „vak-kóstolásos” módszerrel történt, azaz a tesztelők nem tudták, mely sorszám, melyik márkát takarja. Első helyen az Agárdi Miraculum kajszibarack pálinka végzett. A második helyezést a Nobilis kajszibarack pálinka nyerte el, míg a harmadik a Márton és lányai kajszibarack pálinka lett.
A címlapfotó illusztráció: portal.nebih.gov.hu

Viperával és vascsővel vertek egy férfit Kecskeméten, halálosan megfenyegették

Kiderült, hol lehet rámenni a Balaton jegére

Liftben erőszakoskodott egy idős nővel Miskolcon

Árokba borult egy autó Tótkomlósón, a tetején állt meg

Cserbenhagyás Kecskeméten, zebrán sodortak el egy biciklist - Fotók

Két napon történik a nyugdíj, a 13. havi teljes és a 14 havi juttatás első részletének kifizetése

A SZÉP-kártya a turizmus motorja, 12 százalékkal nőtt a felhasználás

Brutális háztűz pusztított Selyeben, videón a hatalmas lángok

Arra se emlékezett, hogy lopott az esztergomi kórházból

Katonai konvojok lepték el Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyét - Fotók

Elmenekült a baleset után a vétkes sofőr Budapesten

Tragédia Harkányban, egy idős férfi vesztette életét