
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Az egy éve kirobbant világjárvány kimondottan kedvezett a természetfotósoknak. 2021-ben 23. alkalommal megrendezett nívós német fotópályázatra 37 országból közel 17000 fénykép érkezett melyekből a legjobbakat múlthéten díjazta a zsűri - írta a turistamagazin.
A soltvadkerti Daróczi Csaba már korábban is sikereket ért el a nemzetközi fotópályázaton, és járványhelyzet ellenére a 2020-as évet fotózás szempontjából nagyon jónak ítélte.
A fagyos, zúzmarás formák az idei télen is mesebelivé varázsolták a Börzsönyt. Csaba december 20-án kelt útra, hogy megörökítse a ritka természeti jelenségeket. Idegenvezetője a szintén természetfotós, Polyó Imre volt, aki útjukat az „Itt van a nagy kép, csak meg kell találni!” mondattal indította. A két fotós gyönyörű képeket készített kirándulásuk során, azonban Csaba már a fotózás után, a kocsijához menet pillantotta meg a zúzmarában fagyott falevelet.
Csaba a nyertes képnek az Ősz a télben címet adta.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen