
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A dél-brazíliai Campinas városában a hatóságok megmentettek egy 11 éves fiút, akit apja és mostohaanyja arra kényszerített, hogy egy hordóban lakjon, ahol a saját ürülékét ette – írta a Daily Mail a minap.
A São Paulo-i Katonai Rendőrség közölte, hogy egy névtelen bejelentés érkezett hozzájuk szombaton, így szereztek tudomást az esetről.
Videóra is vették azt a pillanatot, ahogy a rendvédelmi ügynökök beléptek és megtalálták az alultáplált, meztelen gyereket, aki az erkély sarkában tárolt kis fémtartályban volt leláncolva.
A fiú majdnem egy hónapig élt a fémtartályban, amit saját széklete és vizelete borított be.
Állítólag csak banánhéjat kapott, így a túlélés érdekében kénytelen volt megenni a saját ürülékét - közölte a rendőrség.
"A katonatisztek teljesen tehetetlen helyzetben találták a fiút, embertelenül és kegyetlenül bántak vele" - áll a São Paulo Katonai Rendőrség közleményében.
A fiú apját, 39 éves mostohaanyját és 22 éves mostohatestvérét letartóztatták, állítólag ők felelősek a fiú állapotáért és bántalmazásáért.
A rendőrségi jelentés szerint az apa és a mostohaanya azt mondták, azért láncolták le a gyereket, mert pszichiátriai problémákkal küzdött, így túl sokat kellett vele foglalkozni.
Az apa eleinte tagadta, hogy a fiú biológiai apja lenne, de később bevallotta. Azt is elárulta, hogy a gyerek édesanyja elhagyta őket.
A fiú olyan sovány volt mikor rátaláltak, hogy testsúlya még a 30 kilót sem érte el. Megmentése után az Ouro Verde Városi Kórházba szállították, ahol a teljes kivizsgálásig bent marad.
A közelben lakók azt nyilatkozták a hatóságoknak, hogy a fiút családja már több éve bántalmazza.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen