
Édesanyja életéért küzdött egy nő zalai otthonukban
Fiatalok találtak rá négy rossz állapotban lévő varjúra Miskolcon. A mályi Madármentő Állomás szakemberei épphogy csak elindultak, kaptak egy újabb hívást, hogy kutyasétáltatás közben egy férfi is talált egy másik varjút. Mire odaértek, találtak még hármat, illetve egy kutyasétáltató hölgy jelezte, hogy ő is látott nem messze még egyet. Hiába próbálkoztak megmenteni a megmérgezett madarakat...
"Hiába minden igyekezet, sorra pusztultak el, az egyik varjú az állatorvos kezei között, így az elszomorító végeredmény 6 halott és 3 élő vetési varjú. Természetesen kihívtuk a rendőrséget, és a hatósági állatorvos is kijött a helyszínre. Az állatorvos szerint is gyorsan lefolyó méreg állhat a tömeges, egy helyre koncentrált, lényegében 1-2 óra alatt lezajló pusztulás mögött. Hát ez a szomorú végeredmény és még lehet, hogy nincs vége. A három élő varjúból egy nagyon rossz állapotban van lényegébe az életéért küzd, mint ahogy mi is vele küzdünk. Az éjszaka folyamán még fognak infúziót kapni, hogy hígítsuk és felgyorsítsuk a feltételezhető méreg kiürülését. A nyomozás elindult"- írták a madármentők a közösségi oldalukon.
Sikerült mind a három mentett varjú életét megmenteniük.
"Kettejük már a tegnapi napon jobban volt, de az egyik varjút nagyon rossz állapotban vettük át a megtalálóktól. Állatorvos, infúzió, aztán éjszaka még folyadékpótlás több alkalommal. Egész este izgultunk, hogy mi lesz velük és mindent elkövettünk, azért, hogy sikerüljön változtatni a állapotukon. Ma reggel ez a kép fogadott minket. Mind a hárman jobban vannak és stabilnak mondhatóak. Megfigyelésre még maradnak és ha minden jól megy, akkor vissza kaphatják a szabadságukat" - osztották meg az örömhírt.

Édesanyja életéért küzdött egy nő zalai otthonukban

Egy rendőr is kórházba került a nagykörűi tűzvésznél

Kislányt, az édesanyát, egy idős nőt és három mentőt is kórházba kellett szállítani Csepelen

Két vonat is letarolt egy kocsit Pécel és Isaszeg között

Ne adja ezeket a babáknak, szennyezettek – visszahívták a boltokból

Elítélték az egykori bokszoló gyilkosát Gyulán

Videón a nő, aki mattrészegen megrongált kilenc autót Pécsen

Videón, ahogy teljes terjedelmében égett egy kamion a 8-as főúton

Rekordtempóban gyűjtötte a büntetőpontokat a siető BMW-s Debrecenben - videóval

Túlpörgette a ménest a Váci úton, a Mustang a tetején állt meg

Különös meglepetést rejtegetett egy zuglói Kinder-tojás

Kiemelt razzia kezdődik az utakon