
Fél szemére megvakított egy labdarúgó egy szurkolót - vádat emeltek ellene
Végrehajtandó szabadságvesztést indítványozott az ügyészség egy labdarúgóval szemben, aki a vádhatóság szerint 2020 októberében vizes palackkal fejbe dobott egy szurkolót, és a drukker az egyik szemére megvakult.
Tenyek.hu 2021. február 10., szerda 11:49
Az eset a Somogyvár-Kaposmérő megyei másodosztályú labdarúgó mérkőzésen történt azután, hogy a 34 éves játékost lecserélték a meccs második félidejében - tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség szerdán az MTI-t.
A garázdaság miatt büntetett előéletű férfi a kispadra kerülve összeszólalkozott a tőle néhány méterre álló vendégszurkolóval, majd a nála lévő palackkal nagy erővel fejbe dobta a drukkert.
Fotók: ugyeszseg.hu
A műanyag flakon felsértette a szurkoló bal szemének szaruhártyáját, így erre a szemére elvesztette a látását.
Az ügyészség maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat a labdarúgó ellen és azt kérte a bíróságtól, hogy ítélje három év börtönbüntetésre és ugyanennyi időre tiltsa el sportrendezvények látogatásától, amennyiben az előkészítő ülésen elismeri a bűncselekmény elkövetését.
MTI
+Ez is érdekelheti

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen
