
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Bodó Sándor elmondta, más volt a helyzet a járvány első időszakában, amikor összágazati munkahelyvédelmi támogatásra volt szükség. A második hullám idején pedig már néhány ágazatra (vendéglátás, turizmus, szolgáltatás) fordítottak kiemelt figyelmet. "De tartósan gondolnunk kell a kutatás-fejlesztés-innováció területén dolgozó munkatársakra, akik magasan képzett munkaerő, és olyan tudás birtokában vannak, amit most is meg kell őriznünk, és mindenképpen használnunk kell majd a gazdaság újraindításakor" - fogalmazott.
Hozzátette: Európában ilyen jellegű támogatás nemigen van, nincs rá gyakorlat.
Elmondta azt is, hogy eddig 11-12 ezer, a kutatás-fejlesztés területén dolgozó ember számára igényeltek támogatást, és a kétharmaduk már meg is kapta a forrást.A kérelmek beadásának határidejét május 23-ig meghosszabbították - fűzte hozzá.
Jelezte azt is, a mostani helyzetben gondolni kell a 25 éven aluliakra és az alacsony iskolai végzettségűekre is, hiszen szükségük van segítségre a munkaerőpiacon.
A kormány szerteágazó támogatási rendszert vezetett be, de emellett segítséget jelent a hitelmoratórium, az adókedvezmények és a beruházások is - mondta Bodó Sándor.
MTI

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen