
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A mogyoródi F1-es versenypályát üzemeltető cég kiemelte, hogy ez az adat 7 százalékos növekedést jelent a 2019-es nézettséghez képest, ráadásul annak ellenére követték ilyen sokan a magyarországi viadalt, hogy az nem az első volt a koronavírus-járvány miatt később kezdődő idényben, és nem is döntött a világbajnoki címről.
A pandémia miatt tavaly 22 helyett csupán 17 nagydíjat rendeztek meg
A közlemény szerint a versenynaptárba tavaly bemutatkozó Portugál Nagydíjra 100,5, a bahreini Szahíri Nagydíjra 98,1, a Török Nagydíjra pedig 89,1 millióan voltak kíváncsiak. "A Hungaroring a többi versenypályához hasonlóan izgalmas kihívásokkal szembesült a tavalyi, folyamatosan formálódó szezonban, de egyetlen pillanatra sem fordult meg a fejünkben, hogy meghátráljunk, csapatunk bizonyította, hogy a legváratlanabb helyzetekhez is képes nagyon gyorsan és profin alkalmazkodni" - idézte a közlemény Gyulay Zsoltot, a Hungaroring Sport Zrt. elnök vezérigazgatóját, aki hozzátette: "szurkolóinkat mindig is a pályánk egyik legfőbb támpillérének tekintettük, bízunk benne, hogy az idén újra köszönhetjük őket a Hungaroring lelátóin, és 2021-ben már a leglátogatottabb futam címéért leszünk versenyben."
A Forma-1 vezetése által elkészített összesítés szerint a 2019-es adatokhoz képest 4,5 százalékkal csökkent a versenyenkénti televíziós nézőszám, egy-egy GP-t átlagosan 84,7 millióan láttak. A teljes 2020-as idényt 1,5 milliárdan követték, ebben szintén visszaesés tapasztalható, 2019-ben ugyanis ez a szám 1,9 milliárd volt.
A pandémia miatt tavaly a tervezett 22 helyett csupán 17 nagydíjat rendeztek, ennek döntő többségét Európában. Az idei szezon március 28-án rajtol Bahreinben, és a tervek szerint rekordot jelentő 23 versenyből áll majd.
MTI/A címlapfotó illusztráció (hungaroring.hu)

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen