
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Hétfő este a Madárkórház Alapítvány nagyrédei önkéntes madármentőjéhez, Nagy Attilához érkezett a bejelentés, hogy a Kápolna melletti erdőben egy egerészölyvet találtak csapdába szorulva. A csapda rögzítve volt, a bejelentők pedig többszöri próbálkozás ellenére sem tudták kiszabadítani a madarat.
Éjjel erős volt a talajmenti fagy, így a madár reggelre elpusztult volna, ha nem kap azonnali segítséget. Attila azonnal a helyszínre sietett, kiszabadította a madarat, majd magához vette. Otthonában stabilizálta az állapotát, majd másnap reggel elszállította hortobágyi Madárkórházba.
A madár mindkét szárnya sérült. Bal kéztőcsontjai szilánkosan törtek, valamint a csapda fogai a jobb és a bal szárnyon mind a bőrt, mind pedig az izmokat csúnyán roncsolták. Műtétje komplikált és hosszú lesz. Ennek ellenére van remény a felépülésére.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen