
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Az eset még 2019 tavaszán történt. Ekkor a 82 éves férfi hazaérkezése után meglátta, az asszony nem tett eleget kötelezettségének azzal, hogy a földszinti redőnyt leengedve hagyta. Ezután megdobta egy pohárral, de az idős nő még időben el tudott hajolni előle, azonban ezután meglökte. Az idős asszony a padlásajtónak csapódott, majd a földre esett. Ennek következtében combnyaktörést és kulcscsonttörést szenvedett.
A férj, mit sem törődve felesége fájdalmaival, szitkozódva magára hagyta a szenvedő asszonyt.
A mentőket a sértett lánya értesítette aznap délután. A műtétre másnap került sor, de az idős nő ébreszthetetlen állapotba került, és 6 napra rá meghalt.
A férfit gondatlan emberölés vétségével és minősített segítségnyújtás elmulasztásának bűntettével vádolják - olvasható az ügyészség hivatalos oldalán.
címlapfotó: ügyészség.hu

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen