
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Ahogy korábbi cikkünkben megírtuk, nyomozás indult a 31 éves gyilkos ellen.
Pénteken a Szegedi Törvényszék szóvivője, Horváth-Tóth Imola közölte, hogy a megalapozott gyanú szerint a 31 éves férfi szerdán este felkereste egy újszegedi erdős részen lakó két ismerősét. Bement az áldozatok fabódéjába, az akkor már ágyukban fekvő sértetteket egy a helyszínen talált bozótvágókéssel fejbe verte, majd egy szintén ott talált csontozókéssel elvágta a nyakukat. Mindkét sértett a helyszínen életét vesztette. A gyanúsított a késeket hátrahagyva távozott.
A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint a férfira 20 óra után figyeltek fel a körzeti megbízottak a belvárosban, és a kijárási tilalom megszegése miatt igazoltatták. A rendőröknek feltűnt a férfi zavart viselkedése, illetve a ruházatán lévő vérszennyeződés. Kérdőre vonták, ekkor elmondta, nem sokkal korábban megölte két ismerősét.
A nyomozási bírói álláspont szerint a rendezetlen személyi körülmények között élő, szintén hajléktalan gyanúsított esetében megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a hatóságok elől megszökne, elrejtőzne, elérhetetlenné válna. A közelmúltban szabadult, többször büntetett férfi esetében - akivel szemben erőszakos bűncselekmények miatt más büntetőeljárások is folynak - fennáll a bűnismétlés veszélye is. Ezért a bíróság indokoltnak látta a legsúlyosabb kényszerintézkedés elrendelését, egy hónapra.
A nyomozási bíró döntése véglegessé vált - tudatta a szóvivő.
MTI

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen