
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A Magyar Posta már a hónap elején jelezte, hogy december 18-ig célszerű a csomagot feladni, hogy az garantáltan eljusson a címzetthez karácsonyig. A webáruházaktól kapott információk szerint, a járvány miatt jóval több az online rendelés, és ezzel együtt a csomag is. Emellett a postákon is többen adtak fel csomagot a tavalyihoz képest, december első két hetében mintegy 15 százalékkal ugrott meg a feladott csomagok száma.
A Magyar Posta közleményében kiemelte, a nagyobb csomagvolumen feldolgozását az újonnan indult telephelyek is segítik, köztük a november elején átadott Fóti Logisztikai Központ.
A járvány miatt nőtt a csomagautomaták népszerűsége is. A Magyar Posta csomagautomatáinak leterheltsége a kiemelt karácsonyi szezonban 30-40 százalékkal magasabb. A csomagok átvétele vagy feladása gyors és egyszerű, ráadásul érintésmentes. A csomagautomatákban jellemzően két munkanapig biztosított a csomagok átvétele, a tapasztalat azonban azt mutatja, hogy az ügyfelek jellemzően 24 órán belül átveszik csomagjaikat, ami a mostani karácsonyi szezonban kiemelten fontos - tette hozzá a Magyar Posta igazgatója.
MTI/A címlapfotó Illusztráció (Magyar Posta)

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen