
Kamerával kukkolta a nőket az M4-es pihenőjének WC-jében - Videó
Cipősdoboz Akciót ebben az évben számos, előre nem tervezhető nehézség ellenére is sikerült megvalósítani. A kampány a koronavírus-járvány miatt feleannyi gyűjtőponton tudta fogadni az adományokat, és a szigorú egészségügyi előírásoknak is meg kellett felelnie - olvasható a közleményben.
"A mostani pandémia okozta bizonytalanságban hatalmas eredmény, hogy ennyi rászoruló gyerek kaphatott karácsonyi meglepetést, és idén a megváltozott adakozási szokások miatt több ezer tartósélelmiszer csomaggal is segíthettük a legnehezebb helyzetben élő családokat" - idézi a közlemény Szilágyi Bélát, a Baptista Szeretetszolgálat elnökét.
A Baptista Szeretetszolgálat 17. alkalommal hirdette meg a Cipősdoboz Akciót. Az akcióhoz csatlakozók cipősdobozba csomagolt ajándékkal tehetik szebbé a rászoruló gyerekek karácsonyát. Az akció honlapján útmutatást adtak a csomagok elkészítéséhez, amelyeket 203 gyűjtőponton vártak, hogy karácsony előtt eljuttathassák azokat a rászoruló gyerekeknek, így nevelőotthonokban lakóknak, mélyszegénységben élőknek és nehéz sorban nevelkedőknek.

A kampány ideje alatt több mint 34 ezer cipősdoboz érkezett, ezeket az ország különböző részein élő rászorultaknak osztották ki, de jutottak dobozok határon túlra, Erdélybe és Kárpátaljára is.
Az adományozó köre soha nem látott mértékben bővült. Mintegy 500 cég és közösség csatlakozott munkatársaival. A Hollandiai Magyarok Közössége 800 dobozt szállított Magyarországra, de érkeztek felajánlások Szlovákiából, Angliából, Írországból, de még Hawaiiról is. A világjárvány miatt rekordot döntött az online adományozás, a virtuális cipősdoboz-vásárlás is. A tavalyihoz képest az érdeklődés idén megnégyszereződött, így 7400 adományozó vásárolt online dobozt - áll az összegzésben.
2020-as Cipősdoboz Akció kampányát egy jótékonysági felajánlásból megvalósuló látványos fényfestés zárja a Baptista Szeretetszolgálat pákozdi logisztikai központjánál, december 21-én 17.00 órakor.
MTI/Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Kamerával kukkolta a nőket az M4-es pihenőjének WC-jében - Videó

Drámába fulladt a hétvégi túra – mentőhelikoptert riasztottak a Bakonyban

Sokkoló baleset történt Bugyi határában, egy ház fala is beszakadt – fotóval

A nyílt utcán verte össze élettársát egy férfi, a fejét többször megtaposta

Vascsővel verte szét szomszédját egy honti férfi - Fotók

Késsel fenyegette a mentőket egy fertőszentmiklósi férfi

Drámai küzdelem Győrnél, egy idős nő élete volt a tét - Fotó

Rejtélyes holttestet találtak Nyíregyházán - Fotók

Rendőrök szeme láttára szabálytalankodott egy részeg - Videó

Erkélyen surrant be lopni egy férfi, kifelé már a rendőrök várták

Megfojtotta kisgyerekét egy nő Karcagon, miután egész nap alkoholizált

Nagy volt az érdeklődés a Nyitott Parlament program iránt