
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A TV2 műsora egy kisebb szünetre vonul, de csak az ünnepek miatt. Január 3-án azonban vissza is térnek a sztárcsapatok, hogy még több jelmezes hírességet leplezzenek le.
A Nicsak, ki vagyok? – A rejtélyek színpada 5. adásában sem volt hiány se leleplezésből, se meglepetésből vasárnap este. A Molylepkének, a Viharnak és a Póknak kellett felfedniük magukat.

A Nicsak, kivagyok? második évadában ezúttal is négy új maszk mutatkozik be minden adásban, a szereplők három körben adnak elő produkciókat. Őket a hangjuk, mozgásuk alapján kell felismerni a két sztárcsapatnak, akik részben megújultak.
Kajdi Csaba és Ábel Anita végre kedvükre zrikálhatják egymást: ugyanis most már ellenfelek. Kajdi Csaba csapatában Mádai Vivien és Pápai Joci tippel a jelmezekre, Ábel Anitát pedig Csonka András és Király Viktor erősíti.
Minden adásban három teljesen különböző előadással készülnek a szereplők, de nem mindegyikük adhatja elő minden produkcióját, ugyanis a két sztárcsapat körönként egyvalakit leleplez. Minden kör végén az a maszkos szereplő fedi fel magát, akit a sztárcsapat tagjai megneveznek. Az adás végén az a csapat győz, amelyik a legtöbb helyes tippet adta. A műsor újdonsága az úgynevezett „szuperképesség”, amely a szereplők egy-egy érdekes hobbiját, ügyességét mutatja be, ezzel segítve a szupercsapatok feladatát: azaz kitalálni kit rejt a maszk. És hogy kik bújnak meg a maszk mögött? Színészek, énekesek, sportolók, műsorvezetők egyaránt. Egy biztos: óriási döbbenet vár mindazokra, akik követik majd a műsort.
És hogy mi lesz azokkal a maszkokkal, amelyeket nem sikerül leleplezni? Ők új lehetőséget kapnak, a szuperdöntőben újra színpadra lépnek.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen