
Szlávik János adta be az első vakcinát
Elsőként az egészségügyi dolgozók kapják meg a szombaton érkezett védőoltást.
Tenyek.hu 2020. december 26., szombat 12:29
Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezetőfőorvosa szombaton beadta az első koronavírus elleni védőoltást.
A főorvos azt mondta, hogy a mostaninál nagyobb mennyiségben érkeznek majd vakcinák a következő időszakban, de az első szállítmány kiemelten fontos a koronavírus elleni védekezésben részt vevő egészségügyi dolgozók számára.
Szlávik János kiemelte: sok eredmény igazolja, hogy az oltás biztonságos. Ugyanolyan mellékhatások fordulhatnak elő, mint a korábban megismert oltásoknál: enyhe bőrpír, az oltás helyén egy kis fájdalom, másnap egy kis hőemelkedés, izomláz.
A Pfizer-típusú vakcina esetében azoknál kell fokozott óvatossággal eljárni, akiknél korábban súlyos allergiás reakció, sokk alakult ki valamilyen étel vagy ital miatt. Szlávik János viszont megjegyezte: az eddig beadott oltásoknál elenyésző számban fordult elő ilyen reakció és az is átmeneti volt.
Az egyik beoltott, Kertész Adrienne, a Dél-pesti Centrumkórház infekciókontroll osztályának osztályvezető főorvosa azt mondta: régóta várta, hogy megkaphassa az oltást, mert ettől függ, hogy tovább tud-e biztonságban, nyugodtan dolgozni.
MTI fotók: MTI
+Ez is érdekelheti

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen



