
Felmérés bizonyítja: fontos mutatóban produkál egyre kiválóbb számokat Magyarország
Karikó Katalin már laboratóriumban beadta volna magának az oltást, mégis kivárta a sorát, mint mindenki más.
„Ezek az oltások kiszabadítanak minket ebből a pandémiából. Nyáron valószínűleg visszamehetünk a tengerpartra, a normális életbe mondta az El Pais című spanyol lapnak.
A biokémikus rengeteg falba ütközött, amikor megpróbált finanszírozást kérni a nagy gyógyszergyártó vállalatoktól az RNS alapú vakcinafejlesztésre.
A magyar tudós mostanra a BioNTech alelnöke lett. Az általa kifejlesztett vakcináról pedig elmondta, hogy egyáltalán nem fél a hatásaitól.
"Eddig soha nem hagytak még jóvá RNS-alapú vakcinát, de a prototípusokat több mint 10 éve használják, például a rák ellen a klinikai vizsgálatok során, és biztonságosnak bizonyultak. Az általunk használt messenger RNS összetétele megegyezik azzal, amelyet saját maga készít a saját sejtjeiben. Teljesen természetes és növényi nukleotidokból készül. Nincs semmi extra ismeretlen, és egyetlen állatból sem használnak sejteket, sem baktériumokat, semmit”- emeli ki.
A vakcina 10 nappal az első oltás beadását követően 88,9 százalékos védelmet biztosít, a második dózis beadása után ez a szám 95 százalékra nő.
Fotón: Karikó Katalin és Drew Weissman megkapta az oltás.
A vakcina fő alkotóeleme a Karikó Katalin által szabadalmaztatott módszeren alapuló mRNS molekula. Az „m” annyit tesz, üzenet, ez pedig egy precízen megtervezett fehérjemolekula. A vakcina beadását követően az RNS bejut sejtjeink sejtmagon kívüli részébe, és átadja neki azt az „üzenetet”, ami alapján immunrendszerünk kialakítja a megfelelő védelmet.
A „messenger” RNS-t lipidek, azaz zsírmolekulák veszik körül.
Maga a becsomagolt üzenet egy sóoldatban van, ez 4 féle sót és cukormolekulát tartalmaz. Ez biztosítja az oltás testazonos, állandó kémhatását - magyarázta.

Felmérés bizonyítja: fontos mutatóban produkál egyre kiválóbb számokat Magyarország

Fehérbe borult az ország – lenyűgöző képek érkeztek

Fehérbe borult a Liszt Ferenc reptér - Megszólalt a Budapest Airport

Összeveszett testvérével, ezért felgyújtotta a lakrészét, amiben aludt

Furgonnal ütközött, majd szörnyethalt egy autós Nyárlőrincnél

Nyomozónak adta ki magát, 4 milliót csalt ki egy 81 éves nőtől

A napokban érkeznek a megemelt fizetések - több millió munkavállaló és gyermekes család kap magasabb összeget

Kinyitotta a csomagot, és ellopott 1,5 milliót a berettyóújfalui postás

Zebrán és járdán akart gázolni egy nő Győrben

Videóhívásban közvetítette tacskói bántalmazását, súlyos büntetés vár rá

Riasztást adtak ki több járásra is

Alaposan meggyűlt a baja a serpenyővel egy kislánynak, mentőket riasztottak