
Csak a lélekjelenléten múlt: újabb durva videók az utakról
A Doktor Balaton történetének helyszíne a balatonfelvidéki Balatonmeggyes, ahol az élet és a világ igencsak különböző helyeiről érkező karakterek sorsa találkozik és számukra is váratlan fordulatot vesz.
Leo, a balatonmeggyesi vállalkozó amolyan felnőtt testbe bújt csetlő-botló kisfiú, aki hisz a csodákban, és tűzön-vízen keresztül meg akarja valósítani az álmait. Amikor kutat fúr a nagyapja telkén, hogy öntözni tudjon, olyan vízre akad, amelynek nincs párja az országban: az ember megihatja, beleülhet, ez meggyógyítja. A vízügyi szakember szerint igazi kincsre talált, ami nemhogy milliókat, milliárdokat ér. A hallgatásáért cserébe mindjárt meg is zsarolja Leót. Mert ebből vagy pénzt kell csinálni, vagy elhallgatni. A titok persze nem marad titokban.
Az első rész:
A faluban egyesek felfigyelnek a vállalkozó telkén talált kincsre. És elindul a harc a vízért, előbb a szokásos kis helyi hatalmi játszmákkal, aztán nagyobbakkal.
Eközben a Doktor Balaton becenevet kapó Balla-Tóth András háziorvosként kezd praktizálni a faluban. Útkereső figuraként próbálja megtalálni a helyét a világban, de még nem igazán jött össze. Általában az egyenes utat választja, de a magánéletében, magának való emberként problémái vannak a felelősségvállalással. Azt hitte Balatonmeggyesen végre nyugalomra lel, ám a gyógyszerlobbi mellett itt más ellenfelekkel is szembe kell néznie.
A sorozatban az egyedülálló gyógyvízért megy a harc, melybe sorra keverednek bele az élet és a világ igencsak különböző helyeiről érkező karakterek. Az alkotók ügyesen keverik a drámai és a vígjátéki elemeket, hiszen a szerelmi szálaktól kezdve a humoros jeleneteken át a váratlan fordulatokig mindent megtalál a néző a sorozatban.
A történet minden hétköznap folytatódik a TV2-n 19 órától.

Csak a lélekjelenléten múlt: újabb durva videók az utakról

Lángba borult egy budapesti vendéglátóhely, többszázan menekültek

Egy bátor utas védte meg a kislányt egy miskolci villamoson

Élőben közvetítette a lakástüzet, és még beszólt a mentősnek is

Halálra verték az ünnepeltet Monoron a névnapi buliban

14 millió forintot tankoltak el fél év alatt a cég pénzén Kiskunhalason

Nekicsapódott a fénysorompónak, majd felborult egy kocsi Hódmezővásárhelyen

Fékezés nélkül csapódott a kamion rakományába Kunszentmártonnál - Videóval

Többen megsérültek, tűz ütött ki Csepelen

Gabonatároló tetejéről zuhant le egy férfi Hevesnél, nem élte túl

Rejtélyes horror: Holttestet találtak egy debreceni panelház tárolójában

Egy nőre bukkantak a járdán Ercsiben, drámai esetről érkezett a hír