
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Az orvos 2012-ben ismerkedett meg munkája során a sértettel, akivel viszonya alakult ki. Úgy tűnt, össze fognak költözni, de a sértett inkább a családját választotta. A gyanúsított ezt nem tűrte, elkezdte zaklatni, újra szerelmével akart lenni. Mivel nem sikerült kapcsolatukat helyre hozni, a férfi féltékenységből elhatározta, hogy megöli a nőt és annak férjét. Egy nyíregyházi piacon vásárolt egy pisztolyt és 12 lőszert, pedig fegyvertartási engedélye nem volt. 2016. augusztus 31-én autójával a sértett háza közelébe ment, leparkolt és onnan egy biciklivel ment a házhoz. Megvárta még volt párja haza érkezett kocsijával, és a nyitott kapun követte, akit utolért és a ház bejárati ajtajában fejbe lőtt. Ekkor odaért a sértett házastársa, akit szintén fejbe lőtt.
A nő a helyszínen meghalt, még a férje maradandó fogyatékossággal, súlyos egészségromlással túlélte a támadást.
A gyanúsított még ezen a napon Magyarországról Romániába menekült, ahol fegyverrel való visszaélés miatt 3 év 4 hónap szabadságvesztésre ítélték, melyből 2019. augusztus 29-én szabadult. Ezek után a román hatóságok átadták Magyarországnak a vádlottat, aki azóta is letartóztatásban van.
Az ügyészség előre kitervelten, aljas indokból, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolja a férfit, akivel szemben életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását javasolt a bíróságnak azzal, hogy legkorábban 35 év múlva vizsgálja meg a bíróság azt, hogy feltételes szabadságra bocsátható-e a vádlott.
Az eljárás a Nyíregyházi Törvényszéken folytatódik.
Videó: ugyeszseg.hu

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen