
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Egy dohányboltba lépett be egy arcát maszkkal és csuklyával eltakaró nő szerda este, majd egy fegyvernek látszó tárggyal a bevételt követelte. Az eladó eleget tett a felszólításnak, de közben megnyomta a pánikgombot. A működésbe lépő sziréna hangjától megriadt rabló, és a pénzt hátrahagyva az üzletből kimenekült.
A nyomozás során a rendőrök folyamatos adatgyűjtést, tanukutatást végeztek, így sikerült a felderíteni a 36 éves nőt, akit végül kedden lakóhelyén el is fogtak. A házkutatás során a nyomozók rábukkantak a bűncselekmény során viselt ruházatra és arra a gáz- és riasztófegyverre, amivel a nő az eladót fenyegette.
A feltételezett elkövető kihallgatása során beismerte, hogy ő próbálta meg kirabolni a dohányboltot, ellene rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt folyik eljárás. A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság előterjesztést tesz letartóztatásának. -írta a police.hu

police.hu

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen