
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

A reklámfilmben nem csak a hangja csendül fel, de énekesnőként is feltűnik. A kedvező fogadtatás okán a zenéhez videoklip is készül, ami megnézve és meghallgatva a reklámfilmet 2021 egyik legnagyobb dobása lehet.
"Örömmel vettem részt a projectben" - mesélte mosolyogva a művésznő, majd hozzátette, hogy hálás, mert ez is egy újabb, szintén ritkaságszámba menő, különleges és megtisztelő nemzetközi felkérés. Külön boldog, hogy nem csak a zene magyar szerzők műve, de a film alkotásában is kizárólag magyarok vettek részt, hiszen ez nagy dolog mindenkinek. Tordai István mint (magyar) James Bond karakter látható.
A produkció készítői már megkapták az engedélyt a videó előzetes közzétételére. A dal címe: Leave the Dark, mely így láthatóvá válik még a nagy premier előtt, mint egyfajta premier előtti előadás.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen