
Szijjártó megdöbbentő vallomást tett, életmentő műtéten esett át: „Kóka János megmentette az életem” (VIDEÓ)
Stana Alexandra és Kucsera Gábor a Dancing with the Stars "elvarázsolt" adásában "összementek", vagyis inkább a táncukhoz épített hatalmas díszletek között egészen kicsinek tűntek.
A produkciójuk értékelésénel Ördög Nóra bevallotta, hogy kis híján rosszul lett a hatalmas szék szélén a lábát lóbáló világbajnok kajakos és táncos párjának látványától, de elárulta azt is, hogy nem ez volt az egyetlen rosszulléte az este folyamán.
Ma este már másodszor kaptam kis híján szívrohamot, a Franciska emelésénél először, most meg miattatok izgultam, hogy le ne essetek innen a széknek a tetejéről.
A harmadik"sokkja" viszont abból eredt, hogy magára ismert Stana Alexandrában, amikor Gábort próbálta ébresztgetni a próbateremben.
A gyerekeimmel ugyanezt csinálom, és lehet, hogy azért nem annyira hatásáos ez a dolog, mert nagyon idegesítő lehetek így korán reggel
- mondta önkritikusan Nóri.
A zsűritag tetszését nem nyerte el maradéktalanul Gáborék produkciója, mivel kissé álmosnak találta azt: szombat este hétfő reggeli jive-ot látott.
A nézők is egyetérthettek Nóri véleményével, mivel a műsorból ezúttal Stana Alexandra és Kucsera Gábor távozott.

Szijjártó megdöbbentő vallomást tett, életmentő műtéten esett át: „Kóka János megmentette az életem” (VIDEÓ)

Így vélekedik Leslie Mandoki Káel Csaba új filmje, a Magyar Menyegző bemutatójáról

Brooklyn Beckham soha nem látott vádakkal állt elő a családja ellen, David Beckham így reagált fia vallomására

Ő írja a sztárok történeteit, mégsem ismerjük a nevét – Váratlan vallomás az 1% Klubban

Új titokzatos lakó a fővárosi szavannán – a lányok izgatottan figyelik

Döbbent csend a Kincsvadászok stúdiójában: Ilyen relikviát még soha nem vittek licitre

A befagyott Balatonon tűnt fel a TV 2 sztárja, már évek óta ezt várta

Lenyűgöző videó, így énekel Cristiano Ronaldo kislánya

Nem fogta vissza magát: Muri Enikő kemény szavakkal illette a Tisza elnökét

Megrendítő poszt jelent meg Dudás Miki özvegyének oldalán

Ismert magyar énekesnő az, aki pár napja anyaszült meztelenül bukkant fel Erdély egyik jeges tavában

Egy kisállat elvesztése súlyosabb lelki sebeket hagyhat, mint sokan hiszik