
Így „lépett le” Magyarországról a titokzatos égi vándor, hajnalban látthatták utoljára
Néhány nappal ezelőtt elhagyta az országot Tápai Szabina, hogy családjával impozáns környezetben élvezze ki a nyár utolsó napjait. A rajongók számára egy darabig rejtély volt, hogy pontosan hová utazott a sztárpár három gyerekével együtt, mindössze annyi tűnt bizonyosnak, hogy tengerre néző szállodában pihennek, és nem mentek a kontinensen túlra.
A Bors azonban néhány árulkodó jel alapján kiderítette, hogy Tápai Szabina és Kucsera Gábor egy fiumei hotelben, az ötcsillagos Hilton Rijeka Costabella Beach Resort & Spában tartózkodnak, közvetlenül az Adriai-tenger partján.

Fotó: Kucsera Gábor Instagram-oldala
Horvátország egyik legkedveltebb szállodájában wellness részleget is igénybe vehetnek a vendégek, a gyerekekkel pedig több nyelven beszélő gondozók foglalkoznak, ha a szülők egy kis egyedüllétre vágynak.
A kiemelkedő színvonal természetesen az árakban is megmutatkozik: egy deluxe, két hálószobás villa, tengerre kilátással két felnőtt és három gyermek részére, reggelivel négy éjszakára több mint 800 ezer forintba kerül.
Persze fontos leszögezni, nem tudjuk, hogy az egykori kézilabdázó és kajakozó párja milyen szobákat választottak, de a hely árait a fenti adatok jól jelzik.

Fotó: Hilton Rijeka Costabella Beach Resort & Spa Facebook-oldala

Így „lépett le” Magyarországról a titokzatos égi vándor, hajnalban látthatták utoljára

Csak Palik László meg ne tudja… – Azóta már lehet, hogy a műsorvezetőhöz is eljutott a hír

Szavazzon Ön is! Most eldől, melyik a legszebb nevű magyar település

Eltört a mécses a TV2 adásában, Anikó még nem tette túl magát a búcsún

Meghalt Marosi József

Valóság vagy illúzió? A fizikusok hátborzongató elmélete mindent megkérdőjelez

Megtörte a csendet Victoria Beckham: Mindig szerettük a gyerekeinket

Csepregi Éva titokzatos kincset vitt a Kincsvadászokba, története mindenkit megérintett

40 éves lett Dér Heni, elárulta, mi tartja életben

Átszervezés a TV2-nél: megszűnik a hírigazgatói poszt

Doppingellenőrzés az Exatlon forgatásán - ma eldől, holnap ki párbajozik

Így néz ki most Rubint Réka, elképesztő a változás – Fotó