
Plasztikáztatott a magyar James Bond, hogy Bruce Willis utóda lehessen
Bodrogi Gyula az elmúlt egy évben kétszer is kórházba került, aktuális egészségügyi állapotáról a szerda reggeli Mokkában mesélt.
A 88 éves színész legutóbb annyira rosszul lett, hogy Merkely Béla professzor javaslatára azonnal kivizsgáltatta magát, gyógyulása óta azonban újra visszatért a színpadra.
64 éve színházi ember, jelenleg is több darabban játszik. Az elkövetkezendő időszakban a Házasság Palermoban című előadásban látható, az Édeskeserűt és A nagymestert még próbálják. Ezen kívül még a Nemzeti Színházban alkot maradandót, többek között a Tizenhárom almafában és az Egri Csillagokban vállalt szerepet.
Mind a próbákra, mind az előadásokra autóval közlekedik, hiszen egészségügyi állapota még megengedi, hogy volán mögé üljön.
Bodrogi Gyulának ugyan gyógyszereket kell szednie, viszont gyógyulásában mégis inkább az irodalom, a színház és a család ereje segíti.
A Nemzet SzínészeSeress Rezső gondolataival zárta a beszélgetést: „Az élet egy nagy csodálatos semmi, Hát miért ne lennék boldog és vidám? És abban nekem nem parancsol senki, Hogy kit szeressek, s ki a cimborám!”

Plasztikáztatott a magyar James Bond, hogy Bruce Willis utóda lehessen

Folytatódik a Kincsvadászok, újra lehet jelentkezni a sikerműsorba!

Kenderesi Tamás ma este újra párbajozik

Csendben nő a digitális szakadék: Az MI új elitje már formálódik

Feszültség robbant az Exatlonban: egymásnak estek a Bajnokok

Exkluzív esküvői videón Krausz Gábor és Mikes Anna

Május elején tetőzik az Éta Aquaridák meteorraj

Egy apró változtatás, ami mindent átírhat az edzés sikerében

Megsemmisítő vereség, majd búcsú: drámai este az Exatlonban

Még egyszer utoljára reptér lesz a Szigetből

Így üzentek egymásnak a Megasztár zsűritagjai

Egy láthatatlan spirál, ami észrevétlenül felemészthet