
Orbán Viktor Rónai Egonnál: Készen állok a folytatásra, győzni fogunk

A választási szervek mind a magyarországi, mind a külképviseleti szavazás lebonyolítására felkészültek, az országgyűlési választásra a levélszavazás a jogszabályi előírásoknak megfelelően zajlik – közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) pénteken.
Azt írták:
a külképviseletek közül több helyszínen és néhány budapesti átjelentkezős szavazókörben is meghaladja a háromezret a névjegyzéken szereplők száma.
Hozzátették: a lebonyolításhoz szükséges számban lesz jelen szavazatszámláló bizottsági tag, illetve választásiiroda-tag, valamint az NVI megfelelő számú szavazólapról és választási kellékről, például tollról, borítékról gondoskodik.
Közölték, a szavazás gördülékeny lebonyolítása érdekében ahol meghaladja a választópolgárok száma az 1500-at, ott lehetséges, ahol pedig meghaladja a kétezret, ott kötelező legfeljebb 800 fős bontásban szétszedni a névjegyzéket, és külön asztalhoz vagy alszavazókörbe osztani a szavazókat.

Felhívták a figyelmet arra, hogy mindezek ellenére bizonyos napszakokban kialakulhatnak sorok a szavazóhelyiségek előtt.
Az NVI azt kérte, hogy a szavazók lehetőség szerint ne az utolsó órákra hagyják a szavaztuk leadását, a várakozáshoz pedig a türelmüket kérte az iroda.
Emlékeztettek arra: a szavazókörök Magyarországon 19 órakor zárnak, de azok a választópolgárok, akik legkésőbb 19 órakor beállnak a sorba, még leadhatják szavazatukat.
Az NVI felhívta a figyelmet arra, hogy
már nem szükséges lakcímkártya a szavazáshoz, és elegendő, ha a választó az érvényes személyi igazolványát vagy az útlevelét vagy a vezetői engedélyét magával viszi.
Borítékot idén a szavazatszámláló bizottság kizárólag kérésre ad a választónak.
Közölték azt is, hogy aki nem tudja, hol szavazhat, az ellenőrizheti ezt az alábbi oldalon.
Forrás: Magyar Nemzet
Nyitókép: MTI/Varga György

Orbán Viktor Rónai Egonnál: Készen állok a folytatásra, győzni fogunk

„G…ci nagy háború lesz” – Magyar Péter és Brüsszel egy hullámhosszon

Akcióban a kommunista reflexek: neandervölgyi ősemberekhez hasonlította a fideszes szavazókat Kéri László, Magyar Péter kedvenc politológusa

Leleplezték Hann Endrét: ezt az ajánlatot tették neki Magyar Péterék a gyanús kutatási eredményekért cserébe - Videó

Orbán Viktor meghúzta a váratlant, ismét interjút ad Rónai Egonnak

Dömötör Csaba: a Fidesz Demokrácia Központot hoz létre a tiszás választási csalások megakadályozására

Magyar Péter nagyon nincs képben: megígérte a kórházfelújítást, amit a Fidesz már korábban megvalósított

Nem várt fordulat jöhet Magyar Péter telefonlopási ügyében

Magyarország energia-elosztóközpont lett, először törtünk ki a trianoni börtönketrecből, de most ez is veszélybe került

Európa a háborúra készül, túlélőcsomagokat osztanak, Magyar Péter is kimondta: „G…ci nagy háború lesz

Sneider Tamás: Ez több mint egy egyszerű választás! Ez szabadságharc! + videó

A magyar vállalkozók is a francia társaik sorsára jutnak, ha jön a Tisza-kormány s vele a magas üzemanyagárak