
Szijjártó Péter nem kímélte a magyarul posztoló Zelenszkijt a kárpátaljai magyarok helyzete miatt

Orbán Viktor azt mondta: a védett árat mindenképpen meg akarják tartani. Hozzátette: a tartalékhoz nemcsak az ár miatt kellett hozzányúlni, hanem mert nem volt elegendő "nafta".
Most Horvátországból hozunk fel, amennyit tudunk - közölte, megjegyezve, állandó vita tárgya, hogy mennyit bír az a kiegészítő vezeték. Folyamatosan töltik újra a készletet, "tehát egyfelől elhasználjuk a stratégiai tartalékot, de másfelől fel is töltjük" - mondta a kormányfő.
Hozzátette: bonyolítja a helyzetet, hogy a Mol finomítójában történt tűzvész miatt a finomító nem tud teljes kapacitáson működni. Ezért először a szlovák készleteket töltötték fel, ott lassan végeznek, és utána jönnek a magyar készletek.
Arról, hogy a Mol 500 millió dollár értékben vásárol a nyersolajat az Egyesült Államoktól, a miniszterelnök elmondta: ez egy régebbi, még Washingtonban kitárgyalt megállapodás papírra tétele.
A kampányban betöltött szerepéről szólva a miniszterelnök azt mondta: belépett a digitalizáció a politikába, és az ellenfeleik ezen az eszközön keresztül építettek föl maguknak támogatottságot, valamint arra is képesek voltak, hogy elhitessék, hogy ők vannak többen, ami sosem volt igaz. A miniszterelnök jelezte: ezt kellett ellensúlyoznia.
Mint mondta, azért lépett be a lehető legközvetlenebb módon a kampányba, hogy világossá tegye, a többség náluk van, és hogy ebből a csendes, a digitális térben folyamatosan megfélemlített többségből hangos többséget csináljon. Megjegyezte: úgy érzi, hogy vasárnap estére ezt a munkát be is tudja fejezni.
Arra a kérdésre, hogy mit tart az elmúlt 16 évnyi kormányzás legnagyobb sikerének, Orbán Viktor azt felelte: a munkaalapú gazdaságot, a teljes foglalkoztatottságot. Arra pedig, hogy mit szeretett volna vagy kellett volna elérni 16 év alatt, a miniszterelnök a nemzeti tőke erőteljesebb jelenlétét nevezte meg a kiskereskedelem területén.
Értékelése szerint sikerült fordulatot elérniük a bankrendszerben, az energiaszektorban, a médiában, amely területeken korábban 70-80 százalékos külföldi tulajdon volt, és a távközlésben is lát már biztató jeleket. Egyedül a kiskereskedelemben nem sikerült ezt elérni, holott az élelmiszer-kiskereskedelem a legszorosabb összefüggésben van a gazdálkodók anyagi helyzetével, versenyképességével.
Magyarország egy mezőgazdasági adottságokkal rendelkező ország, a föld magyar kézben van, a gazdáink is magyarok, az ő munkájuk jövedelmezősége pedig függ a kiskereskedelmi láncok politikájától. Mint mondta, többször nekifutott, de beletört a bicskája annak megoldásába, hogy jobban járjanak a magyar termelők, hogy több profit maradjon náluk, és kevesebb menjen a kiskereskedőkhöz. A kérdésre, hogy ha újra felhatalmazást kap, prioritásként kezeli-e ennek a helyzetnek a megoldását, Orbán Viktor azt felelte: "makacs ember vagyok".
Orbán Viktor kitért arra: a háború blokkolja a gazdasági növekedést, egész Európában és nálunk is. Ezért okkal van az emberekben egy igazságtalanság érzés - tette hozzá, megjegyezve, hogy benne is van ilyen érzés. Annyi melóval, amit elvégeztek a magyarok - beleértve a kormányt és saját magát is - nekünk előrébb kéne tartanunk - jelentette ki. Az, hogy ez nem lehetséges, a háború, a háborúkhoz köthető rossz brüsszeli szankciós politika és annak az energiarendszerre gyakorolt hatása miatt van - emelte ki.
Rámutatott: miután Magyarország egy energiaimportra szoruló ország, minden olyan fejlemény a világgazdaságban, amely drágítja az energiát, az abban a pillanatban talán legdrasztikusabban az összes közép-európai ország között Magyarországot sújtja. Ez igazságtalan, mert nem mi csináltuk a háborút, nem mi forgattuk föl a világ energia kereskedelmét - fűzte hozzá.
Másfelől, Orbán Viktor szerint ez csak akkor tűnik ilyen súlyosnak, ha a növekedés felől nézzük. De ha sikerül elképzelni, hogy a gazdasági növekedés nem cél, hanem eszköz, és a gazdasági növekedésen túli céljai is lehetnek egy társadalomnak, akkor büszkék lehetünk arra, ami történt az elmúlt négy évben - értékelt.
A kormányfő úgy fogalmazott: egy blokkolt gazdaság mellett 11 százalékos minimálbér-emelést végrehajtani, egy százalékos növekedéssel párhuzamosan, "az világrekord", az összes szakszervezet a nyugati világban "mind a tíz ujját megnyalná" érte. Szintén nagy teljesítménynek nevezte a fix három százalékos kamatozású, támogatott hitel biztosítását a fiataloknak az első otthonteremtéshez, miközben blokkolva van a gazdaság. Kiemelte továbbá a családtámogatásokat és a két vagy több gyermeket vállaló édesanyák teljes, élethossziglan tartó adómentességét.
Orbán Viktor felidézte, hogy amikor a háborúkat nem sikerült lezárni, abban a helyzetben találta magát, hogy vagy feladják a céljaikat, vagy megpróbálják a legfontosabb célokat akkor is megvalósítani, ha a körülmények egyáltalán nem kedveznek. A kormány az utóbbit választotta, és a nagy céljaik tekintetében ment előre Magyarország, csak a gazdaság nem tudott ehhez elegendő tolóerőt adni - mondta, jelezve, hogy a nemzeti össztermék több mint öt százalékát fordítják a családtámogatási rendszerre.
Arra a felvetésre, hogy az Eurostat 2025-ös adatai szerint Magyarország az EU-s fejlettségi átlagnak 76 százalékán áll, és csak 23. a régióban, azt mondta: az előttünk álló országokban nincs három százalékos fix kamatozású otthonteremtési hitel a fiataloknak, nincs az édesanyáknak élethosszig tartó adókedvezmény, és nem tudják a GDP öt százalékát fordítani családtámogatásra, a minimálbér-emelésben pedig "a nyomunkba se lépnek".
A kormányfő megjegyezte, hogy aki most gyorsabban növekszik, mint mi, az mind államadósság-növekedés terhére teszi ezt. Magyarország az ellenkező pályán halad, a koronavírus-járvány idején felengedték 80 százalék környékére, és onnan hozzák lefele 73-74 százalék környékére. Az államadósságot Orbán Viktor nem akarja elengedni, mert annak súlyos következményei lennének a következő generációkra nézve.
A választási találgatásokat a kormányfő tiszteletlenségnek nevezte a választókkal szemben, és úgy fogalmazott: "eddig az történt, hogy jól meglepődtünk a választási eredményeken", és többször lepődött meg pozitívan, mint negatívan. Ez egy nyílt verseny, amíg az emberek nem szavaztak, addig az nyitva van - tette hozzá.
A kormányfő arról is beszélt, hogy most Magyarország egy válságkezelő üzemmódban van a háború kitörése óta, és várhatóan az egész évben abban marad, és ja a Jóisten nem segít meg bennünket, akkor még jövőre is. Az előttünk álló, sőt egyre súlyosabbnak látszó, és gyorsabban közeledő válságok kivédésének a forgatókönyvein dolgozom - jelentette ki Orbán Viktor. Azon dolgozik, hogyan tudják megvédeni a rezsicsökkentést, hogyan tudják megvédeni a védett árakat, és hogyan tudják megakadályozni, hogy az élelmiszerek ára ne induljon ismét felfelé - jelezte.
Mint mondta, arról beszél a gazdasági szakembereikkel, és "arra gyúr", hogy meglegyen az a fizikai, lelki és intellektuális erő a kormányban, amely ezt a válságot - amely egyszerre lesz energia- és pénzügyi válság, és amelyet Európa és Magyarország sem tud elkerülni - nagyobb veszteségek és "hajótörés nélkül" élje túl Magyarország.
Arról is beszélt: Magyarország az oktatásra és az egészségügyre is sok pénzt fordított, "és inkább jól, mint rosszul". Kilencvenegynéhány kórházat építettek vagy újítottak fel, több mint hatszáz orvosi rendelőt újítottak fel – említette, hozzátéve, hogy van egy szép hosszú listája a szakmai vita megvívására.
Az oktatásban különösen Pest megyében vannak iskolaépítési gondjaik, a falusi iskolákban meg elfogynak a gyerekek. Emiatt van 10-15 olyan nagy méretű iskola, amit meg kell majd építeni, mondta, példaként említve a Dunakeszi iskolaépítést.
Kitért arra is, hogy a pedagógusok bérét mégiscsak sikerült fölvinni lassan egymillió forint közelébe, és az orvosok bérét is úgy rendezték, hogy közben kivezették a paraszolvenciát.
Kérdezték arról, hogy mi van meg benne, ami az ellenzéki pártok vezetőiben nincs, amire azt felelte, hogy a tapasztalat, az asztalra letett teljesítmény. Lehet, hogy ezek a politikusok jó szándékú emberek, de "soha életükben nem szagoltak puskaport", nem viseltek kormányzati felelősséget - jelentette ki.
Hozzátette, tény, hogy a kormányzó pártnak van tapasztalata, a többieknek meg nincs. Saját európai pártcsaládjuk vezetőiről azt mondta, hogy nagy részük vagy regionális, vagy össznemzeti szinten gyűjtött kormányzati tapasztalatot, ezért "nem nyeretlen kétéveseket ajánlgatunk" brüsszeli szolgálatra és Európa megváltoztatásra, hanem olyan harcosokat, "akik már szagoltak puskaport".
Felvetették neki, hogy a hírek szerint Brüsszelben vészforgatókönyvekkel készülnek arra az esetre, ha a választás után továbbra is vele kell majd tárgyalni. Azt válaszolta, hogy pletykák mindig vannak, de azzal érdemes foglalkozni, hogy "nálam mindig van egy dosszié és én minden pillanatban készen állok a megegyezésre".
Hangsúlyozta, hogy senki nincs vele személyesen rossz viszonyban Brüsszelben, ezért mindenki tudja róla, hogy bármikor lehet vele tárgyalni és mindig van javaslata arra, hogy hogyan oldjanak meg egy szituációt. Brüsszelre utalva leszögezte, hogy eljön a pillanat, amikor ők is rájönnek, hogy amit most akarnak csinálni, az értelmetlen, mert most erőből akarnak diktálni Magyarországnak, de ez nem fog menni. Arra a felvetésre, hogy megpróbálhatják megvonni Magyarország vétójogát, azt válaszolta, hogy azt el tudja képzelni, hogy szeretnék, de azt kizártnak tartja, hogy el is tudnák venni.
A NATO helyzetére vonatkozó kérdésre azt felelte, hogy a szövetség katonai erejének hetven százalékát az Egyesült Államok adja. Ezért Magyarország biztonságáról gondolkodva az a fontos, hogy az Egyesült Államokkal a lehető legjobb és legmélyebb stratégiai viszonyt ápoljunk, és ha lehet, a NATO-n keresztül - tette hozzá. Tehát Magyarországnak érdeke annak a helyzetnek a fenntartása, amelyben az Egyesült Államok tagja a NATO-nak és annak keretein belül működik együtt velünk - jelentette ki Orbán Viktor, aki egyúttal hangsúlyozta, hogy ő maga is NATO-párti. Egy, a NATO nélküli nyugati biztonsági rendszer a nemzeti kormányok közötti megállapodások halmaza lenne - jelentette ki.
Kiemelte, Magyarország akkor is tudna boldogulni, de az a helyzet bonyolultabb lenne a mostaninál. Az Egyesült Államokkal jelenleg egy "aranykorszerű" kapcsolatban vagyunk, ezért le vagyunk védve, biztonságban vagyunk a NATO-n belül és kívül is, de ha választani lehet, akkor legyünk inkább a NATO-n belül - nyomatékosította érvelését.
Felvetették neki azt is, hogy titkosszolgálatok és egyéb fegyveres szervek jelenlegi vagy volt tagjai is feltűntek a kampányban. Orbán Viktor válaszként megosztotta azt a véleményét, hogy ez biztosan nem véletlenül alakult így, ezt valaki eltervezte, összehangolta.
Különböző helyzetű emberek egyszer csak, időben rendkívül behatárolt keretek között elkezdenek egymás után a nyilvánosság elé lépni és pont azt mondják, amit a legnagyobb ellenzéki párt, hogy nem működik jól a magyar állam - fogalmazott. Nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy ezen esetek mögött külföldi titkosszolgálati szál is meghúzódhat, de hangsúlyozta, ezt állítani nem meri, mert bizonyítani kell.
Arról is kérdezték, hogy az ő és az orosz elnök között lezajlott egyik beszélgetés is nyilvánosságra került, ahogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszélgetéseit is lehallgatták. A kormányfő hangsúlyozta, hogy akik ezekben közreműködtek, mindannyian bűncselekményeket követtek el, ezért egy jogászcsapat dolgozik azon, hogy az eseteket értelmezze, feltárja és indítványokat tegyen az elkövetők megbüntetésének érdekében.
Saját gyakorlatát megosztva elmondta, ha nagyon fontos ügyről, élet-halál kérdéséről van szó, akkor nem telefonon beszél a partnereivel, hanem "odamegyek". Ha fontos dologról van szó és az óvatosság indokolt, akkor védett vonalakon beszél, ha pedig nincs semmiféle titok abban, amiről beszél, és az orosz elnökkel folytatott beszélgetése is ilyen volt, akkor nem érdekli, hogy ki hallja.
Egyúttal megjegyezte, hogy nem lepődött meg az eseteken, mert a külföldi titkosszolgálatok óriási erővel dolgoznak Magyarországon. Hozzátette, a magyar választás tétje számunkra az ország jövője, a külföldieknek azonban Ukrajna EU-s tagságáról szól az egész. Nekik olyan kormány kell, ami megszavazza a szomszédos állam uniós tagságát és részt vesz azokban a vissza nem fizetendő nagy pénzügyi támogatásokban, amelyek Ukrajnát életben tartják és amiből a háborút finanszírozzák - közölte Orbán Viktor.
Megjegyezte: számos példáját látta, hogy a nemzetközi politikában az információszerzés és a befolyásolási képesség növelése még a szövetségesek között is sok szempontot megelőz, a barátságét bizonyosan. A nemzetközi politika egy kígyófészek - szögezte le.
Azt is mondta: történtek ugyan jogszabálysértések, de a magyar állam működésének biztonságát ezek nem veszélyeztetik, nem került ki egyetlen olyan információ sem, amely kárt okozott volna Magyarországnak.
Pálinkás Szilveszter századosnak Orbán Gáspárra és egy esetleges, általa tervezett csádi misszióra vonatkozó kijelentéseit a miniszterelnök úgy kommentálta: az én fiamra ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint minden más katonára. Amikor ez történhetett, akkor főhadnagy lehetett, most százados. Egyetlen külföldi missziót sem tervezhetnek főhadnagyok meg századosok - mondta, hozzátéve, hogy ez nyilvánvalóan nem igaz.
Azt is mondta 50 százalékos veszteséggel emlékei szerint soha semmilyen akciót nem terveztek Magyarország történetében, és a mostani állapotok mellett ez egy szakmai nonszensz.
Orbán Viktor a következő négy év legnagyobb kihívásként a kimaradást jelölte meg. Úgy fogalmazott: a legnagyobb kihívás, hogy Magyarország "kimaradjon abból a háborúból, amibe az európaiak bele akarják vinni az összes európai országot", hogy "kimaradjunk abból a pénzügyi öngyilkosságból, hogy az európaiak önsorsrontó módon öntik a pénzt" értelmetlenül Ukrajnába, és ne csak kimaradjunk, hanem megvétózzuk azt a döntést, amellyel behoznák Ukrajnát az Európai Unióba és ezzel végleg tönkretennék az Európai Uniót és Magyarországot.
A legtöbb fejfájást nem azt fogja jelenteni a következő kormánynak, hogy hogyan építsünk meg valamit, hanem hogy a közeledő bajokat hogyan hárítsuk el, hogy hogyan védjük meg azt, ami már megvan, és amiért Magyarország az elmúlt 16 évben megdolgozott - mondta megjegyezve, hogy nem a miniszterelnökség lesz Magyarország legirigyeltebb állása a következő négy évben.
Arra kérdésre, hogy április 12-én éjszaka mi fog történni Magyarországon, Orbán Viktor azt felelte: "sok pezsgőt fogunk inni".
Forrás: MTI / Nyitókép: MTI/Fischer Zoltán

Szijjártó Péter nem kímélte a magyarul posztoló Zelenszkijt a kárpátaljai magyarok helyzete miatt

Eddig sosem látott videó került ki az internetre a verekedő Magyar Péterről

Orbán Balázs szerint a végén csak kiderült az igazság

Orbán Balázs: Magyar Péter is pontosan tudta, hogy a brüsszeli főnökei g*ci nagy háborúra készülnek

Deák Dániel leleplezte a Tisza Pártot – őket képviselik valójában

Orbán Viktor világosan leszögezte, mi a választás tétje

Magyar Péter lebukott, tudja, mi vár Európára: „G*ci nagy háború lesz”

Menczer: Rábíznád a családod, a gyerekeid jövőjét egy olyan emberre, aki g**i nagy háborúra készül?

Friss felmérés: stabil jobboldali többség születhet az egyéni választókerületekben április 12-én

Hidvéghi: Magyar Péter lelepleződött, háborúpárti és ukránpárti kormány alakítására bérelték fel

A DK az óellenzék még óellenzékibb politikusától várja a csodát

Orbán Balázs: a kétarcú Magyar Péter újabb hazugságára derült fény