
„G…ci nagy háború lesz” – Magyar Péter és Brüsszel egy hullámhosszon

„Végső elkeseredés…”
– így kezdte bejegyzését Németh Balázs frakciószóvivő, aki szerint Magyar Péter ismét lenézi és megalázza még saját követőit is. Mint írta, a Tisza Párt elnöke a Facebookon azzal próbálja megtéveszteni az embereket, hogy a Fidesz be akarja vezetni a sorkatonaságot.
„Ami természetesen hazugság”
– fogalmazott Németh Balázs, hozzátéve: Magyar Pétertől „nem is várhatunk mást”. A szóvivő szerint az igazság az, hogy
,,egész Európában Magyar Péter néppárti főnökei, Ursula von der Leyen és Manfred Weber vezénylik a háborúpárti különítményt.”
Németh Balázs emlékeztetett: azokban az országokban, ahol az Európai Néppárt tagpártjai vezetik a kormányt, valóban sorra vezetik vissza a kötelező katonai szolgálatot.
„A Tisza is az Európai Néppárt tagja, így egyértelmű elvárás Magyar Péterrel szemben, hogy ha lehetősége lesz rá, azonnal katonai szolgálatra kötelezze a magyar fiatalokat”
– tette hozzá. A frakciószóvivő szerint a helyzet egyértelmű:
,,Az Európai Néppárt háborúzni akar, a magyar kormány viszont kiáll a béke mellett. Minden más csak kamu.”
Forrás: Magyar Nemzet / Borítókép: TISZA Párt Facebook-oldala

„G…ci nagy háború lesz” – Magyar Péter és Brüsszel egy hullámhosszon

Akcióban a kommunista reflexek: neandervölgyi ősemberekhez hasonlította a fideszes szavazókat Kéri László, Magyar Péter kedvenc politológusa

Leleplezték Hann Endrét: ezt az ajánlatot tették neki Magyar Péterék a gyanús kutatási eredményekért cserébe - Videó

Orbán Viktor meghúzta a váratlant, ismét interjút ad Rónai Egonnak

Rengetegen fognak az urnákhoz járulni vasárnap, figyelmeztetést adott ki a Nemzeti Választási Iroda

Dömötör Csaba: a Fidesz Demokrácia Központot hoz létre a tiszás választási csalások megakadályozására

Magyar Péter nagyon nincs képben: megígérte a kórházfelújítást, amit a Fidesz már korábban megvalósított

Nem várt fordulat jöhet Magyar Péter telefonlopási ügyében

Magyarország energia-elosztóközpont lett, először törtünk ki a trianoni börtönketrecből, de most ez is veszélybe került

Európa a háborúra készül, túlélőcsomagokat osztanak, Magyar Péter is kimondta: „G…ci nagy háború lesz

Sneider Tamás: Ez több mint egy egyszerű választás! Ez szabadságharc! + videó

A magyar vállalkozók is a francia társaik sorsára jutnak, ha jön a Tisza-kormány s vele a magas üzemanyagárak


