
Nagy bajban Magyar Péter, az adatszivárgás során több bűncselekmény is történhetett
Mint írták, az adóhivatal két büntetőeljárást folytat egymással párhuzamosan, költségvetési csalás, pénzmosás és hamis magánokirat felhasználása bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt.
Az egyik büntetőeljárásban, amelyben egy embert már gyanúsítottként hallgatott ki a nyomozó hatóság, bírói végzés alapján kutatást hajtott végre a NAV Tordai Csaba ügyvédi irodájában, amely során - ügyész jelenlétében - az elkövetett bűncselekmények alátámasztására szolgáló bizonyítékokat foglaltak le.
A médiában megjelentettekkel ellentétben az eljáró hatóság, csak és kizárólag a bűncselekmény elkövetésével összefüggésbe hozható bizonyítékokat ismerheti meg - hangsúlyozták a közleményben.
A másik, folyamatban lévő büntetőeljárásban több helyszínen is kutatott a NAV Bűnügyi Főigazgatósága, amelyek során az ügyben vizsgált bűncselekményekkel összefüggésben tárgyi bizonyítási eszközöket foglalt le - tudatták.
Hozzáfűzték, a nyomozások részletes adatairól - az eljárások érdekeire tekintettel - további tájékoztatás nem adható, azonban az eddigi megállapítások szerint számos hamis okirat és külföldről érkezett pénzek képezik a vizsgalat tárgyat, amellyel kapcsolatosan további gyanúsítotti kihallgatások várhatóak.
A NAV a büntetőeljárásból eredő feladatait pártatlanul, politikai befolyástól mentesen, a törvényi felhatalmazásnak megfelelően, ügyészi felügyelet mellett látja el - szögezték le.
MTI/A címlapfotó illusztráció (MTI)

Nagy bajban Magyar Péter, az adatszivárgás során több bűncselekmény is történhetett

Az uniós szabályok szerint is a Tisza felelős az adatszivárgási botrány miatt

Tisza-szakértő: A 14. havi nyugdíj elvételével csak májusban kellene előjönni

Még a baloldali EUobserver is elismeri: Orbán Viktor washingtoni látogatása hatalmas diplomáciai győzelem volt

Folyamatosan érkeznek vissza a nemzeti konzultációs ívek, gőzerővel gyűjtik a háborúellenes aláírásokat is

Le Monde: a szankciók alóli mentesség bebetonozza a már így is erős szövetséget Donald Trump és Orbán Viktor között

A CNN is kiemeli, hogy Trump erős vezetőnek nevezte Orbán Viktort

New York Times: A Trumppal való találkozóból nagyot profitál Orbán Viktor a választási kampányban

Hernádi Zsolt: elkerülte Magyarország az üzemanyagár-robbanást az amerikai megállapodással

Mit jelent egy pénzügyi védőpajzs?

Lázár: Donald Trump számos kérdésben tanácsot kért Orbán Viktortól

Trump: Európának több tisztelettel kellene viseltetnie Orbán Viktor iránt