
Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste
Gyomorforgató látvánnyal szembesült egy amerikai nő, miközben kedvenc csokoládéjából falatozott. A mississippi-i Saltillo-ban élő Payton Davis még 2023 novemberében vásárolta a Snickers szeletet – részletezte szombaton a Daily Star.
A nő elmondása alapján fiával majszolta az édességet, mikor ráharapott valami elképesztően keményre. Először úgy gondolta, hogy csak egy darab dió lehetett, bár gyanús volt számára, hogy még a szája is fájt tőle. Állítása szerint kiköpte, majd a kezébe vette, és nyilvánvalóvá vált számára, hogy egy fog került a csokijába.
Ezt követően a „leletet” elvitte egy helyi fogorvoshoz, aki megvizsgálta azt, és megállapította, hogy szinte biztosan nem embertől származik.
A nőt mélyen megrázták a történtek, megfogadta, soha többé nem eszik csokoládét. Panaszt tett a gyártónál, és jelenleg is mérlegeli a jogi lehetőségeket.

Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste

Megkötözte, autóba tuszkolta, majd felgyújtotta volt főnökét barátnője segítségével

Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó

Terrortámadás Csehországban: már Közép-Európába is elért az illegális migráció hatása, amit eddig csak Nyugat-Európában láttunk

Terrortámadás történt Csehországban: felgyújtottak egy Izraelhez köthető fegyvergyárat

Életét vesztette egy olasz hegymászó a Mont Blanc-on

A gyártó szerint váratlan, heves szélroham okozta a halálos áldozattal járó szerdai drótkötélpálya-balesetet Svájcban

Tűz ütött ki egy autóalkatrész-gyárban Dél-Koreában, sokan megsérültek

Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját

Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat

Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban