
Meghalt két magyar egy lavina miatt a Tátrában
Egy fekete ruhás férfi nyitott tüzet az oroszországi Izsevszk központjában lévő iskolában – tájékoztatott hétfőn a The Sun.
A vérengzésben legalább tizenegyen meghaltak, húszan pedig megsebesültek, helyi értesülések szerint az áldozatok között 10, 11 és 15 éves gyerekek is vannak. Többen a diákok közül sokkos állapotukban kiugrottak az ablakon, ők is megsérültek.
A rendőrök megtalálták az elkövetőt, azonban csak a holttestére bukkantak, ugyanis a lövöldözés után öngyilkos lett. Hogy mi ösztönözte a borzasztó mészárlásra a férfit, nem tudni, ruhája és tetoválásai alapján egy orosz neonáci aktivista volt.
Az egész osztály csak ül és sír. Nem mondanak nekünk semmit, és ez nagyon ijesztő - írta egy ott tanuló diáklány a közösségi oldalán.
Mintegy 80 tanára és 1000 tanulója van az intézménynek, őket evakuálták az épületből.
Címalapfotó: @visegrad24/Twitter

Meghalt két magyar egy lavina miatt a Tátrában

Veszélyesebb hely lett a világ: már semmi sem szab határt két atomhatalom nukleáris fegyvereinek

Rossz helyen kezdte meg a felszállást a pilóta, baj lett belőle

Németország háborúra készül, már szimulációt is indítottak

Közösen fog fegyvereket gyártani Ukrajnával részben uniós pénzből Lengyelország

Kubilius: a felvett uniós hitel nem elég Ukrajnának, ennél sokkal többet kell küldeni

Lehajította szomszédját a 17. emeletről

Hat év börtönre ítélték Angliában a tavalyi súlyos északi-tengeri hajószerencsétlenséget okozó hajó orosz kapitányát

A Portugáliában pusztító Kristin vihar több mint 4 milliárd euró közvetlen kárt okozott

Dnyeperben Zelenszkij emberrablói ezúttal hiába üldöztek egy férfit

Egy ciklon miatt több helyen kiöntött a tenger Horvátországban

Több mint ezer kijevi társasházban továbbra sincs fűtés