
Videojátéknak hitte a valóságot, lelőtte 9 éves unokatestvérét
A 12 és 5 éves fiúkat, illetve a 9 éves kislányt a szülők felügyelet nélkül hagyták, akkor történt meg a baleset.
Tenyek.hu 2021. január 24., vasárnap 14:00
A philadelphiai rendőrség vádat emelt az apuka ellen, akinek 9 éves kislányát szerdán nem sokkal 11 óra előtt lelőtt egy 5 éves kisfiú – írja a NewYork Post.
A philadelphiai kerületi ügyészség szerint a lövöldözés idején a kiskorú lány, 12 éves bátyja és 5 éves unokatestvérük felnőtt felügyelete nélkül tartózkodott a lakóhelyen.
Elvileg az 5 éves fiúnak a 12 éves fiatal adta oda a fegyvert. A baleset után a kislányt a feje jobb oldalán lévő lőtt sérüléssel, kritikus állapotban szállították kórházba, ahol később életét vesztette.
Csütörtökön a körzeti ügyészség vádat emelt a lány apja, a 39 éves Blake Davis ellen, hiszen neki kellett volna felügyelni a gyerekeket, illetve a fegyver is az övé volt, amit illegálisan tartott.

Davist egyéként 2001 és 2012 között nyolcszor tartóztatták le és ítélték el Philadelphiában, főleg kábítószer-kereskedelem miatt.
A család és a barátok csütörtök este gyűltek össze, hogy megemlékezzenek a kislányról.
"Ezeknek a gyerekeknek abba kellene hagyniuk a videojátékokat és a játékfegyverekkel való szórakozást. A fiam is folyamatosan azt hitte, hogy a lelőtt kislánynak van még egy élete. Ma reggel azt mondta nekem, hogy „anyu, rendben lesz, baleset volt, vissza fog jönni” - nyilatkozta a kislány anyukája.
+Ez is érdekelheti

Gyógyszertárban dühöngött egy nő Sopronban – videóval

Tűz ütött ki a Gyorskocsi utcai börtönben: egy fogvatartott meggyújtotta a matracát

A pótkocsi alá zuhant és meghalt egy 47 éves férfi Csarodán

Összehangolt akció zajlik Nagytarcsán, nyoma veszett egy idős férfinak

Meztelen alak garázdálkodott Hevesben, az éj leple alatt lopakodott

Extra kapacitásokat mozgósít a MÁV-csoport a hosszú hétvégére

Soha nem látott rohamra készül a Liszt Ferenc repülőtér

Fokozott készültség Budapesten, több utcát is érint a rendőrségi intézkedés

10 éves unokáját erőszakolta meg egy nagymama többször is

Újabb helyen találtak azbesztszennyezést

Robbanás után halt meg a hős apa Mátészalkán

Videón, ahogy egy kertbe csapódik egy taxi egy szabálytalan autós miatt

