
Meghalt két magyar egy lavina miatt a Tátrában
Egy vérszomjas mókus tartotta rettegésben a walesi Buckley városának lakóit, miután 48 óra alatt 18 személyt harapott meg, akik szerencsére könnyebb sérülésekkel és egy tetanusz elleni védőoltással úszták meg a támadást. A mókus senkit sem kímélt, ugyanis áldozatai között voltak nyugdíjasok, gyerekek és még háziállatok is. A helyiek végül a Szörnyecskék című film gonoszáról, Striperól nevezték el az állatot - számolt be róla a Daily Mail.
A mókus ámokfutásának azonban a 65 éves Corrine Reynolds vetett véget hétfőn, aki csapdába ejtette, majd átadta a Royal Society for the Prevention of Cruelty to Animals állatvédő szervezetnek.
Különös módon a nővel közeli kapcsolatot alakított ki az állat, ám végül őt is megharapta.
"Többször láttam, ahogy rátámadott szinte bárkire, és elég csúnya sebeket ejtett az áldozatain. Aztán időközben megtudtam, hogy két nap alatt 18 embert harapott meg. Nyár óta etettem és gondoztam őt, aztán rájöttem, hogy nem is annyira barátságos természetű mókus, inkább egy igazi vadóc. Arra gondoltam, lehet valami van a fejében, amitől így viselkedik, például egy daganat. Volt olyan is, hogy valakit fejen harapott, miközben felém rohant" - mesélte az idős nő.

Fotó: Facebook/Scott Felton
Az állat egy helyi nő macskáit is megtámadta, aki hiába vallja magát állatvédőnek, a közösségi oldalán kifejtette, hogy szerinte az egyetlen megoldás az lehetne, ha lelövik a mókust. Ez végül szerencsére nem valósult meg.
A környék lakói azonban már fellélegezhetnek, és az újévet vérmókus nélkül tölthetik.
A címlapfotó illusztráció.

Meghalt két magyar egy lavina miatt a Tátrában

Veszélyesebb hely lett a világ: már semmi sem szab határt két atomhatalom nukleáris fegyvereinek

Rossz helyen kezdte meg a felszállást a pilóta, baj lett belőle

Németország háborúra készül, már szimulációt is indítottak

Közösen fog fegyvereket gyártani Ukrajnával részben uniós pénzből Lengyelország

Kubilius: a felvett uniós hitel nem elég Ukrajnának, ennél sokkal többet kell küldeni

Lehajította szomszédját a 17. emeletről

Hat év börtönre ítélték Angliában a tavalyi súlyos északi-tengeri hajószerencsétlenséget okozó hajó orosz kapitányát

A Portugáliában pusztító Kristin vihar több mint 4 milliárd euró közvetlen kárt okozott

Dnyeperben Zelenszkij emberrablói ezúttal hiába üldöztek egy férfit

Egy ciklon miatt több helyen kiöntött a tenger Horvátországban

Több mint ezer kijevi társasházban továbbra sincs fűtés