covid

Újranyitnak a Covid-osztályok Szlovéniában

A kórházban kezelt betegek növekvő száma miatt újranyitnak a Covid-osztályok Szlovéniában.

Janez Poklukar egészségügyi miniszter szerint a negyedik hullám, amely már kezdetét vettek Szlovéniában, ugyan olyan erős lesz, mint a korábbiak -közölte a helyi sajtó szombaton.

Szombatra 388 új koronavírus-fertőzöttet szűrtek ki az országban. A vírus okozta Covid-19 szövődményeiben az elmúlt napon senki sem halt meg. A koronavírusos betegek közül 66-an vannak kórházban, 15-en közülük intenzív osztályon.
A valamivel több mint kétmillió lakosú Szlovéniában eddig 971 753-an kaptak védőoltást, közülük 871 578-an már a második adagon is túl vannak. Ez az oltásra jogosult lakosság 46, illetve 41 százaléka.


A kormány módosított a nemzeti oltási stratégiáján, és immár háromszori oltást javasol. Először a legyengült immunrendszerű és a szervátültetésen átesett betegek, továbbá az idősotthonok lakói, majd a 60 év felettiek kaphatják meg a harmadik, emlékeztető oltást.
Az országban a szolgáltatások igénybevétele, a rendezvények látogatása és több munkakör betöltése is védettségi igazoláshoz kötött. Hétfőtől megszűnik az ingyenes tesztelési lehetőség, az állam csak azok számára fedezi a gyors antigéntesztek költségeit, akiknek erre munkavégzéshez van szükségük. Többek között az egészségügyi-, a szociális és idősotthonok, valamint a nevelési- és oktatási intézmények dolgozóinak.
A kormány egy héttel később lépteti csak életbe azt a rendeletét, amely a határátlépés szigorítására vonatkozik. Augusztus 13-a helyett 29-től kell védettségi igazolást felmutatniuk a határon azoknak, akik csak átutazóban vannak. A szigorítás alól kivételt képeznek a 15 év alatti kiskorúak, a határmenti ingázók, azok, akik ingatlannal vagy mezőgazdasági földdel rendelkeznek Szlovéniában, továbbá a nemzetközi fuvarozók.
A szomszédos Horvátországban az elmúlt 24 órában 505 új esetet azonosítottak, így a járvány kezdete óta a SARS-CoV-2 koronavírussal fertőzöttek száma meghaladta a 369 ezret. A Covid-19 szövődményeiben az elmúlt napon három beteg halt meg, ezzel a járvány halálos áldozatainak száma 8298-ra emelkedett. Kórházban 258 beteget ápolnak, közülük 34-en vannak lélegeztetőgépen.
A valamivel több mint négymillió lelket számláló országban eddig 1 694 827-en kaptak védőoltást - a jogosultak 41,7, a felnőtt lakosság 50,1 százaléka -, közülük 1 576 504-en már a második adagot is felvette.

MTI/A címlapfotó illusztráció

2021. augusztus 21. 14:39
A szerdán eltűnt két hetes csecsemőt holtan találták meg Nagydorog határában.
Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta...
Szolgálatot teljesítő készenléti rendőrök és három helyi összefogásának, valamint a gyors újraélesztésnek köszönhető...
Ismét több autó gyulladt ki az elmúlt napokban, Kaposfőn és Nyíregyházán is lángoltak a kocsik, ezekről videó is kés...
Majdnem halálra vertek egy 73 éves férfit a Népligetnél csütörtök hajnalban. Úgy tudjuk, a férfire valaki minden elő...
Heten, köztük három gyerek is megsérült egy brutális balesetben szerdán délután Hajdúdorognál. Úgy tudjuk, egy autós...
Halálra égett egy idős férfi csütörtök hajnalban Fóton, miután tűz ütött ki a pincében, ahol élt. Egy elektromos zár...
Több métert zuhant és az alsó rakpart betonjára esett egy férfi szerdán este az augusztus 20-ai ünnepi tűzijáték köz...